Vida Máté: Szívesen maradnék a DAC-nál, nagyon jól érzem magam, a visszatéréssel azonban még egy kicsit várnék

Vida Máté: Szívesen maradnék a DAC-nál, nagyon jól érzem magam, a visszatéréssel azonban még egy kicsit várnék

Bajnoki aranyéremben és Európa-bajnoki részvételben reménykedik a sérüléséből felépülő Vida Máté. A DAC és a magyar válogatott középpályása, aki még tavaly júniusiban, a Rózsahegy elleni Szlovák Kupa-elődöntő visszavágóján szenvedett külsőtérdszalag-szakadást, az nos.hu-nak adott interjút. Lapszemle.

A hosszú kihagyás után visszatérő játékos elmondta, eddig a tervek szerint halad a rehabilitációja, egy hete már ismét a csapattal készül, mivel azonban pályafutása első súlyos sérülését igyekszik maga mögött hagyni, még élénken élnek benne a fájdalmas pillanatok. 

– fogalmazott Vida, aki bízik benne, hogy két-három hét múlva már minden rendben lesz.

A középpályás elárulta, az elmúlt hónapok lelkileg sem voltak könnyűek számára. Mint mondta, akadt olyan pont, amikor tragikusnak ítélte meg a helyzetét.

Hírdetés

Az interjúban nem titkolta, mindennap azért dolgozik, hogy ismét beverekedje magát a DAC kezdőcsapatába, és hogy már a márciusi világbajnoki selejtezőkön számolhasson vele Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

– jelentette ki. 

A jövőjét firtató kérdésre Vida azt válaszolta, szívesen maradna a DAC-nál, hiszen nagyon jól érzi magát Dunaszerdahelyen, elismerte ugyanakkor, hogy bár a klub mindenben támogatja, még nem beszéltek a közös folytatásról.

A válogatottság mellett a legnagyobb motivációt az nyújtja számára, hogy az idény végén bajnoki aranyat ünnepelhessen a DAC-cal.

– hangsúlyozta.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »