Vida: Egy ilyen idény után szívesen maradnék

Vida: Egy ilyen idény után szívesen maradnék

(…)

Érdekes az élet. Emlékszem, mikor legutóbb találkoztunk, az alapszakaszban épp 2-1-re verték a Slovant. Kalmár Zsolt óriási gólt rúgott a hajrában. Az ünneplés közepette viszont arról jártak a hírek, vezetőedzőjük, Marco Rossi a siker ellenére is a lemondását fontolgatja, annyira szívére vette, hogy a közönség elődjét, László Csabát éltette a meccs előtt és alatt. Mostanra gondolom, megfordult a helyzet.

Az ősz elején többször is téma volt a mester távozása, de a lehető legjobb választ adta a kritikusoknak. Az idei lett a DAC történelmének legjobb szezonja. Előzetesen a felsőházi rájátszást tűztük ki célul, magunk elé, majd miután ez megvolt, az 50 pontos klubrekord beállítását. Ebből aztán 57 lett és a dobogó harmadik foka. Úgy, hogyha van egy kis szerencsénk, talán még előrébb is végezhettünk volna. Elég csak az utolsó előtti körben, épp a Slovan elleni meccsre gondolni, ahol úgy kaptunk ki 1-0-ra, hogy a 90. percben duplakapufát lőttünk és hiába pattant vissza a labda a csatárunk elé, az üres kapu mellé küldte. Ennek ellenére ünnepeltek és tapsoltak minket. És az edzőnk nevét is skandálták, többször is.

Milyen edző Marco Rossi?

Rendkívül taktikus, jól felkészült. Igazi stratéga. Nem tudja meghazudtolni olasz mivoltát: a védekezésre óriási hangsúlyt fektet. Az ősszel rengeteg munkánk volt abban, hogy az általa preferált, a Juventus vagy épp a Napoli által alkalmazott 3-5-2-es hadrendet megtanuljuk a lehető legjobban. A Nápoly a kedvenc csapata és sokat merített az ő játékukból az idén. Többször is elemeztük a meccseiket, ami érdekes élmény volt, de eléggé bevált. A másik, amit fontos kiemelni Rossiról, az a hév és mentalitás, amivel a meccsnapokat végig tudja pörögni. Sokszor mondta nekünk, hogy a hét hat napján bármikor, bármivel fordulhatunk hozzá. Aznap viszont, mikor mérkőzés van, átmegy diktátorba, nincs kérdés és nincs lelki pátyolgatás. Feladat van, amit meg kell oldani.

(…)

Mervó Bencével és Kalmár Zsolttal a hírek szerint olyanok voltak idén, mint a három muskétás.

Nagyon jó barátok lettünk. Bence sajnos nem kapott túl sok játéklehetőséget, gyakran hátráltatták sérülések és bár idő közben felépült, a csapatnak jól ment, ilyenkor pedig egyik edző sem változtat sokat. Remélem a későbbiekben lesz lehetősége bizonyítani, mert elképesztő dolgokra képes a kapu előtt. Zsolttal szerencsére nagyon sokat játszhattunk egymás mellett. Nyolcas és tízes pozícióban is bizonyított idén, viszi is vissza a Lipcse, úgyhogy most megbomlik ez a trió. Szerintem jó hatással vagyunk, voltunk egymásra. Az utolsó fordulóban elért duplámmal megelőztem a házi góllövőlistán, ami azért fontos, mert szinte az egész szezonban előttem állt és sokat szívta is vele a vérem. De ez igazából motiváló volt mindkettőnknek.

 

Ez volt a második idénye Dunaszerdahelyen. Anno a holland élvonalból tette át a székhelyét, amivel sokakat meglepett. Miért döntött így?

Miután feljutottunk, egy sok szempontból tanulságos és pozitív idény végén osztályozóval ki is estünk az első osztályból a De Graafschappal. Eztán döntenem kellett. Csak abban voltam biztos, hogy élvonalbeli csapatnál akarok futballozni. Volt több lengyel ajánlatom, mellette pedig a dunaszerdahelyi…

Talán nem túlzás, ha azt mondom, tízből kilenc és fél futballista a lengyel bajnokságot választaná, ha a szlovák az alternatíva.

De Dunaszerdahely volt az alternatíva.

 

A nemzeti összetartozás szimbóluma?

Lehet ezt is mondani. Ennek is megvan az érzelmi jelentősége, igen. De a szakmai érvek és elképzelések is sokat nyomtak a latba. Hogy megépül, megépült lényegében a Mol Aréna, hogy milyen akadémia rendszert mutattak be, milyen edzőkomplexumot terveztek nekünk és hogy mindezek kiépítésében mi játékosok is fontos szerepet kapunk. Ez így, együtt állt szemben a lengyel lehetőségekkel. Az sem mindegy, hogy magyarul beszélhetek a városban és Szerdahelyről két óra alatt haza tudok autózni, ha olyanom van. A Twentéhez 16 évesen kerültem ki Hollandiába, öt szezon után pedig már volt egy kis honvágyam.

Anno hároméves szerződést írt alá, még egy év van ebből hátra. Sokan ilyenkor váltanak. Önnél mik a tervek?

Még nem nagyon beszéltünk erről a menedzseremmel, de egy ilyen idény után szívesen maradnék. A hírek szerint erre a klubvezetés részéről is lenne igény. Szóval jelenleg úgy számolok, hogy folytatjuk Dunaszerdahelyen a munkát. Az Európa-liga nagy motiváció, plusz azt érzem, hogy ritka jó csapat állt össze. A szó szoros értelmében értem a csapatot. Pár sms, és együtt vacsorázunk szinte mind. Korábban ez nem mindig volt így, most viszont nagyon összetartó a brigád. Talán ennek is volt köszönhető a szezonunk. Jövőre még egy lapáttal rá is tehetnénk.

 

Cél a bajnoki cím?

Kimondva-kimondatlanul megfordult a fejünkben.

(…)

 

A szlovákok miben járnak előttünk? Merthogy előttünk állnak az nem igazán kérdéses, elég csak arra gondolni, hogy egy-egy csapatuk rendre odaér legalább az El-csoportkörbe, míg mi itthon már rég a „bajnokságra koncentrálunk” …

Megint csak azt tudom mondani, hogy a tempó. A szlovák bajnokságban inkább az erőfoci és a gyorsaság dominál. Egy technikás játékost, ha nem elég gyors, hamar lefaragják. Aztán utána legyen kedve cselezgetni az embernek. Megkockáztatom, hogy a magyar klubok többségénél technikailag és talán taktikailag is jobban képzett játékosállomány van, mint a szlovák csapatok nagy részénél. Ennek ellenére sajnos igaz az iménti megállapítás. Talán idén másként lesz, és legalább két magyar csapat eljut a nemzetközi kupákban a csoportkörig. Egy itthonról, egy meg Dunaszerdahelyről.

24.hu – Vida: A szlovák foci csak tempóban jár előrébb

Nyitókép: fcdac.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »