Vezetést szerzett a Debrecen, de aztán ötöt kapott a Rómától

A Debreceni VSC labdarúgócsapata vasárnap felkészülési mérkőzésen 5-2-re alulmaradt az olasz AS Romával szemben Frosinonéban.

A kezdésnél José Mourinho vezetőedző nem az első sornak szavazott bizalmat – több római sztár csupán a kispadon foglalt helyet -, viszont a debrecenieknél szinte az alapcsapat sorakozott fel.

Hírdetés

A mérkőzés elején a DVSC meglepte nevesebb riválisát, nemcsak mezőnyfölényben futballozott Huszti Szabolcs csapata, hanem a negyedik percben Bárány Donát fejesével a vezetést is megszerezte. Utána azonban beszorult a térfelére a magyar együttes, a labdát csupán rövid ideig tudta megtartani, támadást pedig nem kezdeményezett, és kapusa, Tomas Kosicky bravúrjaira is szüksége volt, hogy ne változzon az eredmény. A felvonás közepén aztán védelmi megingásokat kihasználva hat perc alatt fordított az AS Roma: előbb Borja Mayoral, majd Lorenzo Pellegrini volt eredményes.

A szünetben sort cseréltek az olaszok – Edin Dzeko vezetésével tíz friss játékos érkezett -, majd kisvártatva Nicolo Zaniolo növelte az előnyt, amelyre Ugrai Roland egyből válaszolt egy kipattanóból. A találkozó hátralévő időszakában is az olaszok akarata érvényesült, és bár fölényük nem volt nyomasztó, Dzeko a 65., majd a 80. percben így is növelte a különbséget.

A Debrecennek szombaton már bajnoki mérkőzése lesz, az OTP Bank Liga újoncaként az új Bozsik Arénában vendégeskedik a Budapest Honvédnál. A Roma bajnoki rajtára viszont csak augusztus 22-én kerül sor, amikor a Fiorentinát fogadják a fővárosiak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »