Vettel kiakadt a rádiózás miatt

A verseny alatti rádiózás szabálya szigorúan megtiltotta a műszaki segítségnyújtást a csapat mérnökeinek, akik így nem adhatnak tanácsot a pilótáknak. Miután az elmúlt versenyeken több alkalommal is gond volt ezeknek a szabályoknak a betartásával, az FIA úgy döntött szigorít rajtuk, és már a Magyar Nagydíjon az új direktívák szerint lehet csak rádiózni a futam alatt. Sebastian Vettel szerint nem jó az irány.

Az elmúlt versenyeken több pilótának akadt műszaki problémája, ám a csapatuk nem segíthetett nekik, miután az idei, rádiózásra vonatkozó szabályok ezt szigorúan tiltották. Lewis Hamilton (Mercedes) Baku utcáin, míg Sergio Pérez (Force India) az osztrák futam végén hiába remélt segítséget, a csapat mérnökei nem merték megszegni a szabályokat. Legutóbb Nico Rosberg (Mercedes) esetében már nem játszottak néma leventét a mérnökök, ám a német versenyzőt a rádiós előírások megsértése miatt megbüntették, és a 10 másodperces időhozzáírás miatt el is veszítette a második helyét. Az említett esetek miatt szinte mindenki fellázadt a rossznak tartott szabályok miatt, az az FIA nemhogy nem vonta vissza azokat, hanem még szigorított is rajtuk.

– Éppen Rosberg esete miatt felvetődhetett az a lehetőség, hogy bizonyos helyzetekben inkább megéri a csapatoknak bevállalni a tíz másodperces időbüntetést, de megszegik a szabályokat. Nos, ezt nem hagyhatjuk, hiszen továbbra sem oldjuk fel az adatkorlátozásokat. Úgy döntöttünk, hogy a csapatok jelezhetik, ha műszaki probléma lép fel, ám ezzel egy időben utasítaniuk is kell versenyzőjüket, hogy jöjjön be a boxba, ahol további információkkal láthatják el őt, vagy elháríthatják a hibát. Ugyanakkor az autó külső borításának sérüléséről adhatnak információkat a pilótáknak – jelentette be Charlie Whiting versenyigazgató, aki hozzátette, az új szabályok már a Magyar Nagydíjon érvénybe lépnek.

Sebastian Vettel (Ferrari) is éppen eleget küzdött idén műszaki gondokkal, így úgy érzi, kicsit komikus, amit a rádiózás szabályai címszó alatt művelnek.

– Vicc ez az egész. Ha változást akarunk, akkor hozzuk vissza a régi V12-es motorokat és azokat az autókat, amelyeknek a kormányán csak két gomb volt: az egyik a sebességkorlátozásért, a másik a rádiózásért felel, hogy legalább meg tudjuk erősíteni, hogy bejövünk a boxba. Ha ez meglesz, akkor végre nem kéne foglalkozni annyit az elektronikával, és nem kellene memorizálni ezt a sok mindent. Nyilván okkal van annyi gomb a kormányunkon, és nem arról van szó, hogy valaki gombokat gyárt, és megkér minket, hogy tegyük fel a kormányra – hergelte egy kicsit a közvéleményt is az új szabályok ellen a négyszeres világbajnok.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »