Veszélyeztetett életpályamodell

Veszélyeztetett életpályamodell

Megint az borzolta a kedélyeket, hogy egy család tagjai vették maguknak a bátorságot, bevonultak egy budapesti iskolába, és vélt sérelmeik miatt verbálisan és fizikailag is bántalmaztak egy tanítónőt. És ami a legborzalmasabb, tették ezt úgy, hogy a pedagógus által tanított gyermekek végignézték az egész jelenetsort. Ráadásul nem talpig vasban hagyták el az iskolát az elkövetők, hanem harsányan, duzzadó önbizalommal: nekünk aztán senki sem árthat.

Ha valaki hasonló határozottsággal reagál a barbárságukra, az rögtön rasszista, aki le meri írni, hogy az ilyeneknek börtönben a helyük, az meg antidemokratikusan gondolkodik. Sajnos ezúttal a magyar bíróság is asszisztált ahhoz, hogy a pedagógusokra támadókat semmi se riassza el attól, hogy a közalkalmazottakon vezessék le felesleges energiájukat. Ugyanis a fent említett esetben csupán felfüggesztett börtönt adtak többek között annak a kigyúrt, az aranyláncától – is – meghajolt gerincű férfinak, aki nem átallott megütni egy nőt, méghozzá azt, aki a család ifjú reménységét próbálja a legfontosabb alapokra megtanítani. Ennek az ítéletnek üzenetértéke van – sajnos. Nyugodtan menj csak be az iskolába, és a gyermeked helytelen magatartását, soha meg nem írt házi feladatát, elégtelenét néhány pofonnal, esetleg hajhúzással kompenzáld. Mert maximum egy ejnye-bejnye jár érte…

Most arról ne is beszéljünk, hogy míg a tantestület tagjait bátran meg lehet mutatni a felvételeken, addig a bántalmazóknak bizony ki kell takarni az arcát, mert még a végén sérülnek a személyiségi jogaik. A rosszul értelmezett liberalizmus maradványairól van szó, amikor nem lehet nevén nevezni senkit és semmit, nem lehet örök tanulságul megmutatni mindenkinek, kik azok, akik kivívták a tetteikkel, hogy ne tartozhassanak a normális emberi közösségbe. Arra azért kíváncsi lennék, mi történne, ha ugyanezek az elkövetők valamelyik politikust – vagy annak pedagógusként dolgozó házastársát – fenyítenék meg a nyilvánosság előtt. Vajon akkor is szabadon járnának-kelnének, potenciális veszélyt jelentve gyermekre, felnőttre, vagy talpig bilincsben várnák a másnapot egy cellában? Ám úgy tűnik, a nemzet napszámosaival bármit meg lehet tenni. Holott nemcsak ők, hanem a gyermekek is sérülnek ezekben az esetekben. A pedagógus akár testileg is, míg a tanítványai lelkileg. Mert mindkét félnek elképesztően nehéz ezt feldolgozni, és másnap, a következő héten úgy tenni, mintha mi sem történt volna.

Ezek a negatív példák nagyon nehezen feledhetők, sokáig elkísérik az érintetteket. Nem árt tehát hangsúlyozni: a gyerekeket nem elég világra hozni, hanem fel is kell őket nevelni, példát kell mutatni számukra. Nem mindegy, mit látnak tőlünk, felnőttektől, hiszen maguk is könnyen olyanokká válhatnak. Tényleg arra volna szüksége a társadalomnak, hogy olyan emberekből álljon, akik a nekik nem tetsző dolgokra kizárólag az öklükkel tudnak reagálni?

S hogy mindez miért éppen most jutott eszembe? Rövidesen bizonyítványt osztanak országszerte, ahol bizony feketén-fehéren le lesz írva, miként teljesítettek gyermekeink az év során. A fentiek ismeretében ki merné azt mondani, hogy nem lesz ismét botrány egy-két gyengébb jegy láttán, és a gyermek önmagát mentő, a tanárát szidalmazó mondata után nem fog ismét elcsattanni néhány pofon, vagy nem fogja a pedagógus fejét eltalálni az eldobott üvegpohár?

Akik a pedagógus-életpályamodellt kidolgozták, erre egyáltalán nem készültek. Ha már így alakult, talán nem ártana legalább az iskolák biztonsági szolgálatát megerősíteni ebben az időszakban. Mert a sebek begyógyulásához nem lesz elég a nyári szünet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 15.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »