Versszimpóziumot szervez a FISZ a szlovákiai Szádelőben

Túrával egybekötött szimpóziumot szervez Korpa Tamás A lombhullásról egy júliusi tölggyel című verskötetéről Kihallgatni egy erdőt címmel a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) május 29-én a Szádelői-völgyben, Szlovákiában.

szervezők tájékoztatása szerint Gérecz Attila-díjas szerző kötetének verseit a Szádelői-völgy sziklái, fái, barlangjai ihlették, a versek címei is közismert szádelői helyeket idéznek. Korpa Tamás harmadik kötetében a tájköltészet hagyományait is gyökeresen újraírva – olyan versnyelvet használ, amely az egymást átjáró és egymással mellérendelt viszonyban lévő emberi és természeti minőségek párbeszédét teszi valamiképpen hallhatóvá, nyelvileg leírhatóvá – olvasható a tájékoztatóban.

Hírdetés

Mint írják, a szimpózium előadói Balajthy Ágnes, Kolozsi Blanka és Konkoly Dániel lesznek.

Május 29-én az érdeklődőket 11 órára várják a Szádelői-völgy előtti parkolóba, ahonnan közös séta indul a völgy végén működő fogadóhoz (Zádielska chata), ahol három rövid, a verseket bemutató előadás hangzik el, majd fennsíktúrával folytatódik a program, de új pecsételőhely avatására is várják a látogatókat. Az eseményen való részvétel ingyenes.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »