Versenyben a gépekkel – Megéri ilyen világot építeni?

Versenyben a gépekkel – Megéri ilyen világot építeni?

A robotokkal kapcsolatos aggodalmak eloszlatása fő elemévé vált az üzleti életben folyó vitáknak. A józan ész szerinti – és távolról sem ostoba – nézet azt állítja: minél több munkahelyet automatizálnak, annál kevesebb állás marad az embereknek. Ennek fő példája a vezető nélküli autó. Ha az autók önvezető járművek lesznek, akkor mi lesz a sofőrökkel, taxisokkal és így tovább?

A gazdasági elméletek szerint az aggodalmaink alaptalanok. A gépek dolgozók melletti alkalmazása növeli az óránkénti kibocsátást. Ebből a szempontból irigylésre méltó a dolgozók helyzete: vagy kevesebbet dolgoznak ugyanannyi bérért, vagy ugyanannyit dolgoznak több fizetésért. Továbbá, ahogy az árucikkek költsége csökken, úgy lesz a fogyasztóknak több pénzük arra, hogy azt az adott termékekre költsék el. Mindebből adódóan nincs okunk azt feltételezni, hogy az emberek által betöltött munkakörök száma nettó értékben csökken majd, vagy azt várni, hogy az életszínvonal ne növekedne folyamatosan.

A történelmi tapasztalatok ugyanezt mutatják. Az elmúlt mintegy 200 évben a termelékenység folyamatosan nőtt, különösen Nyugaton. A nyugati emberek egyszerre választották a több szabadidőt és a magasabb jövedelmeket. A gazdag országokban a munkaórák száma megfeleződött 1870 óta, miközben az egy főre jutó reáljövedelem az ötszörösére növekedett.

Mennyi emberek által betöltött állást veszélyeztetnek lényegében a robotok? A McKinsey Global Institute (MGI) tanulmánya szerint a munkaidőnk mintegy 50 százalékában végzünk olyan tevékenységeket, amelyeket elméletileg automatizálni lehetne a világgazdaságban, bár a jelenlegi trendekből 2030-ra csak maximum 30 százalékos értéket lehet várni. Az automatizálás aránya az új technológiák adaptálásának gyorsaságától függ.

A tanulmány előrejelzése azt mutatja, hogy a közepes értéket figyelembe vevő szcenárió szerint Németországban 2030-ra a munkaidő 24, Japánban 26, az USA-ban 23, Kínában 16, Indiában 9, Mexikóban pedig 13 százalékát lehet automatizálni. Az MGI számítása szerint 2030-ra 400-800 millió embernek kell majd új foglalkozást találnia, amelyek közül néhány még nem is létezik.

A munkahelyek ilyen szintű megszűnésének aránya nem lóg ki a sorból a korábbi időszakokhoz képest. Az egyik ok, amely miatt az automatizáció olyan ijesztőnek tűnik, az, hogy az elmúlt időszakokban a jövő kiismerhetetlenebb volt: nem voltak megfelelő adataink ahhoz, hogy a mostaniakhoz hasonló, riasztó előrejelzéseket tudjunk felvázolni. Az ijesztőnek tűnő jövő mögötti még erősebb ok, hogy az automatizációs kilátások szerint a gépek sok olyan területen helyettesíthetik az embereket, ahol korábbi elképzeléseink szerint az adott tevékenységet csak mi tudnánk ellátni.

A közgazdászok mindig azt gondolták, hogy a munkahelyek megszűnésének korábbi hullámai egy olyan egyensúlyhoz vezetnek a munkapiaci kínálat és a kereslet között, amely magasabb szintű foglalkoztatást, illetve magasabb kereseteket eredményez. Ha a robotok valóban felválthatják, nem csak kiszoríthatják az embereket, akkor nehéz elképzelni egy ilyen egyensúlyi pontot, amíg maguk az emberek nem válnak teljesen fölöslegessé.

Hírdetés

Az MGI tanulmánya azonban nem fest fel ilyen borús jövőképet. Hosszú távon a gazdaság alkalmazkodni tud az új helyzethez, és elegendő munkát tud biztosítani azok számára, akik dolgozni akarnak.

Ez annyira kedvező helyzet, amennyire gyökeret tud verni a gazdaságban. Van azonban néhány hiányosság ebben az érvelésben.

Az első aggályra az automatizált gazdaságig tartó átmeneti időszak hossza és kiterjedtsége ad okot. Ebben a kérdésben az elmúlt időszakok kevésbé megbízható mintát nyújtanak, mivel a technológiai változások lassúbb üteme miatt a munkahelyek pótlása lépést tartott a munkahelyek megszűnésével. Jelenleg azonban azt látni, hogy a munkahelyek felszámolása sokkal gyorsabban zajlik, mivel a különböző technológiák gyorsabban alakulnak ki és terjednek el. A McKinsey szerint a „fejlett gazdaságokban az összes szcenárió szerint 2030-ra teljes foglalkoztatás jön létre, az átmeneti időszakban azonban magasabb munkanélküliség és lefelé tartó bérkiigazítás alakulhat ki” az új technológiákhoz történő adaptáció gyorsaságának függvényében.

Ez dilemma elé állítja a politikusokat. Minél gyorsabban adnak utat az új technológiáknak, annál több munkahely szűnik meg, ám a várt hasznok hamarabb realizálódnak. Az MGI tanulmánya elveti az automatizáció kiterjedtségének és ütemének korlátozását, amely „csökkentheti ezen technológiák hozzájárulását a cégek dinamizmusához és a gazdasági növekedéshez”.

Ennek ismeretében a fő politikai válasznak automatikusan a jelentős mértékű (Marshall-terv-szintű) befektetésnek kell lennie az oktatás és a képzés terén annak érdekében, hogy az emberek elsajátíthassák azokat a fontos készségeket, képesítéseket, amelyek révén meg tudnak birkózni az átmeneti időszak kihívásaival. A tanulmány elismeri annak szükségességét is, hogy a béreket összekapcsolják a növekvő termelékenységgel, amivel a jólét mindenkire kiterjed. A tanulmány azonban figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a termelékenység növekedése az utóbbi időszakban túlnyomóan egy apró kisebbségnek kedvezett. Ebből adódóan kevés figyelmet szentel annak, hogy miként lehet mindenki számára hatékonnyá tenni a munka és a szabadidő közötti, közgazdászok által ígért választást.

Végezetül az egész tanulmányban kimutatható az a hipotézis, amely szerint az automatizáció nemcsak kívánatos, hanem visszafordíthatatlan folyamat. Ha megtanultuk, hogy kell valamit hatékonyabban (alacsonyabb költségek mellett) végezni, akkor nincs lehetőség arra, hogy azt ismét kevésbé hatékony módon tegyük. Az egyetlen kérdés, hogy az emberek miként tudnak a legjobb módon alkalmazkodni a magasabb szintű hatékonyság követelményéhez.
Filozófiai értelemben ez egy összetett téma, mivel összekeveri a valamit hatékonyabban tenni kérdését a valamit jobban tenni kérdésével, vagyis egy technikai érvet egy morális érvvel vegyít. A technológia apostolai által ígért világ kapcsán meg lehet és kell kérdezni azt, hogy jó-e ez így.

Megéri egy olyan világot kialakítani, amelyben arra vagyunk ítélve, hogy a gépekkel versenyezzünk a még több fogyasztási cikk előállítása érdekében? Ha nem remélhetjük azt, hogy kontrollálni tudjuk ezt a világot, akkor mi az emberi lét értéke? Bár ezek a kérdések kívül esnek a McKinsey hatáskörén, nem szabad kizárni őket a közéleti vitákból.

Copyright: Project Syndicate, 2018
www.project-syndicate.org


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »