Verseny a szigetelési programban való részvételért (Barót)

Verseny a szigetelési programban való részvételért (Barót)

Dolgozzon ki a városháza kritériumrendszert a tömbházak szigetelési programjában részt venni szándékozók sorrendjének megállapítására – bízta meg legutóbbi ülésén a helyi tanács Benedek-Huszár János polgármestert. Mint elhangzott: a sikeresen pályázók jól fognak járni, hiszen sokkal könnyebben melegen tartható lesz a házuk, de ezért tenniük is kell. Nem csak a hivatalos formaságokat kell végigjárniuk, de az is megtörténhet, önrészt kell vállalniuk.

A polgármester a tanácstagoknak elmondta: érdeklődött, lennének-e olyan tömbházak, amelyek tulajdonosai vállalnák a pályázással járó ügyintézést, és kiderült, sokan vannak. Feltétlenül szükséges tehát kritériumrendszer kidolgozása, hiszen a városháza nem engedheti meg magának, hogy minden egyes szóba jöhető épületre elkészíttesse a szakértői véleményezést és az energetikai felmérést, miközben már tudni lehet, hogy egy, esetleg két tömbház kerülhet be a programba.

A pályázaton a lakótársulások nem vehetnek részt, helyettük az önkormányzat teszi meg a szükséges lépéseket. A pályázatokat május végéig kell benyújtani, és két fontos tanulmánnyal kell azokat alátámasztani: meg kell felelni a legszigorúbb földrengés-biztonsági szabványoknak, és bizonyítani kell, hogy a szigetelés  legkevesebb harminc százalékot javít az  épület energetikai hatékonyságán.

Hírdetés

A sikeresen pályázók az épület összterületére számolva négyzetméterenként kétszáz eurót költhetnek (külső szigetelésre, a külső nyílászárók cseréjére, födémszigetelésre, illetve azon munkálatokra, amelyekkel a beavatkozás nyomait eltüntetik), ám ha a költségek ezt meghaladják, azt a lakóknak kell állniuk. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a lakóbizottságok határozatát a lakástulajdonosok legalább kétharmada támogassa. Ha nincs lakóbizottság – márpedig Baróton mindössze egy van bejegyezve –, akkor a tulajdonosok hozzák meg a döntést, de ez esetben minden egyes tulajdonosnak az aláírásával kell megerősítenie a hivatalos nyilatkozatot.

A városvezető azt javasolta, a pontozásnak legyen része, hogy a lakók milyen mértékben hajlandóak az esetleges többletköltségeket vállalni, élvezzenek előnyt a nagyobb tömbházak – a tömbház alatt az egész épület értendő, csak egy-egy lépcsőház nem vehet részt a pályázaton! –, illetve számítson az is, hogy az adott ingatlan hol helyezkedik el, mert a felújított épület a városképet is javítja, ezért ez is szempont kell legyen.

A tanácstagok arra kérdeztek rá, hogy a részlegesen szigetelt tömbházak pályázhatnak-e, a földrengés-biztonsági előírásokat miként ellenőrzik, mi történik, ha a lakók a sikeres pályázat ellenére a visszalépés mellett döntenek, majd egységesen úgy döntöttek, támogatják a polgármester javaslatát.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »