Veronika Remišová: Szeretnénk, ha a kormány kitartana, de…

Veronika Remišová: Szeretnénk, ha a kormány kitartana, de…

Nyitókép: TA 3 (reprofoto)

A kormányválságot lényegében kirobbantó legkisebb kormánypárt, a Za ľudí is nyilatkozott röviden a szerda esti koalíciós tanács után.

Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy a tudatosítják, hogy a kormányon belüli viszony nem ideális.

Elmondta, hogy a jövővel kapcsolatban a Za ľudí számára minden lehetőség nyitott.

„Azt akarjuk, hogy a kormány kitartson. Hogy a változás kormánya lehessünk“  

Majd üres frázisok és politikai szólamok hangzottak el a részéről bármiféle konkrétumok nélkül.

Hírdetés

„Igen, nehéz helyzetbe kerültünk, és hibákat is csináltunk. Mi is, amiért szeretnék bocsánatot kérni az emberektől. Szlovákia nem azt érdemli, hogy két kormánytag nyilvánosan egymásnak üzengessen, miközben az emberek a változásra szavaztak”

– fogalmazott.

Remišová szerint a politikai turbulenciák ellenére a kormány működőképes, a jogszabályok továbbra is átmennek.

A Za ľudí a választási eredményeket tiszteletben tartó kormányrekonstukciót szeretne, de hogy konkrétan kinek kellene lemondania, arra nyilvánosan, a sajtó képviselői előtt a Za ľudí nem volt hajlandó.

Nem akarunk a harctérről elfutni, utalt a koronavírus-válságra Remišová. Hozzátéve, hogy a Fico és Pellegrini féle kormányt sem szeretnék vissza.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »