Veni Sancte szentmisén ünnepeltek együtt a Prágában tanuló magyar diákok

Veni Sancte szentmisén ünnepeltek együtt a Prágában tanuló magyar diákok

„Jöjj, Szentlélek Úristen” – énekelték október 6-án, vasárnap a prágai Szent Henrik és Kunigunda-templomban a magyar közösség tagjai a 2019/2020-as tanév elején tartott Veni Sancte szentmisén. Immár hagyomány, hogy a Prágában tanuló magyar ajkú diákság, valamint az itt élő magyarok különböző generációi együtt kérik a Szentlélek ajándékait az elkövetkező tanulmányi időszakra.

Csatlakozzunk az apostolokhoz, és kérjük mi is megváltó Istenünket: „Növeld bennünk a hitet!” – biztatott bevezetőjében Balga Zoltán, a Prágai Magyar Katolikus Plébánia lelkipásztora.

Oly sok lehetséges szimbólum közül Jézus a mustármagot választotta, hogy érzékeltesse a hit lényegét: oly kicsi, az isteni gondviseléstől azonban növekszik és terebélyesedik – hangsúlyozta a homíliában a plébános.

A szentmisén a lektori és ministráns szolgálatot a Prágában tanuló magyar diákok képviseletét ellátó Ady Endre Diákkör tagjai végezték.

A szentmise után a plébánián a hónap első vasárnapján szokásos agapén folytatódott az ünneplés, melyben fiatalok és idősek egyaránt részt vettek.

Hírdetés

A szeretetlakomán az idén szeptemberben alakult rózsafüzér-társulat tagjai első alkalommal cseréltek titkot és osztották meg egymással az imádságban megtapasztalt lelki élményeiket.

*

A 2017-ben alakult Prágai Magyar Katolikus Plébánia első alkalommal csatlakozott a Cseh Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett népszámláláshoz: megtörtént a templomlátogatók demográfiai összeírása.

Szöveg: Veres Gergő/Prágai Magyar Katolikus Plébánia

Fotó: Lovász Ákos

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »