Venezuelában elhalasztották a regionális választásokat

A jövő évre halasztották Venezuelában az eredetileg decemberre tervezett regionális választásokat, de a döntés okát nem tudni.

Tibisay Lucena, a nemzeti választóbizottság elnöke helyi idő szerint kedd este jelentette be, hogy csak 2017 közepén választják meg a 23 szövetségi állam kormányzóját, akiknek hivatali ideje január végén jár le.

A tavalyi parlamenti választásokon a hatalmon lévő szocialisták csúfos vereséget szenvedtek, és a törvényhozásban kisebbségbe szorultak. A legutóbbi, 2012-es regionális választásokon – amikor Hugo Chávez volt az elnök – még 20 államban nyertek nagy fölénnyel a szocialisták.

A nagy nyomás alatt álló Nicolás Maduro szocialista elnök két héttel ezelőtt arról beszélt, hogy a választások most nem olyan fontosak, a kormánynak inkább a gazdaság talpra állítására kell összpontosítania.

A felmérések szerint a venezuelaiak 70 százaléka kormányváltást akar, s ennek egyik fő oka, hogy gondot jelent az alapvető szükségletek kielégítése a súlyos élelmiszer- és gyógyszerhiány miatt.

Az ellenzék azon fáradozik, hogy Madurót még idén elmozdítsa hivatalából egy népszavazás segítségével. A probléma az, hogy még ha sikerül is összegyűjtenie a referendum kiírásához szükséges 4 millió aláírást, a voksolást legkorábban jövőre lehet megtartani, ami legfeljebb azt eredményezheti, hogy Maduro helyét a helyettese veszi át. A következő elnökválasztást 2018 végén tartják. Maduro 2013 óta államfő, elődje, Hugo Chávez 14 éven át volt hatalmon.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »