Venezuela: lázadás a Maduro-rezsim ellen (VIDEÓ)

Százezrek vonultak utcára Caracasban, és több más venezuelai nagyvárosban szabadságot, demokráciát és Nicolás Maduro államfő lemondását követelve.

A tüntetések néhol összecsapásokba torkollottak, legkevesebb tucatnyi halottról számolt be a helyi sajtó.

A tömeg a magát ideiglenes elnöknek kikiáltó Juan Guaidót éltette, aki az ellenzéki többségű parlament elnöke. A 35 éves politikus, jelképesen esküt is tett, átmeneti kormány létrehozását és szabad választásokat ígért.

– Esküszöm, hogy vállalom a nemzet végrehajtó hatalmának felelősségét, mint Venezuela ideiglenes elnöke – mondta. Hozzátette; számít a nép, a hadsereg és a nemzetközi közösség támogatására.

Az amerikai elnök azonnal elismerte az ország vezetőjének. Amihez csatlakozott a latin-amerikai országok többsége, és Kanada is.

Hírdetés

Donald Trump arra hivatkozott, Madurót tavaly vitatott körülmények között választották újra. Majd az ellenzéki parlament helyett híveiből összerakott egy “alkotmányozó nemzetgyűlést”, hogy továbbra is tetszése szerinti törvényeket hozzanak.

A caracasi elnöki palotánál összegyűlt támogatóihoz szólva Maduro államcsínyt emlegetett. Bejelentette, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal. 72 órát adott, hogy a követség alkalmazottai elhagyják az országot.

– Úgy döntöttem, hogy lezárom a diplomáciai és politikai kapcsolatokat az imperialista washingtoni kormánnyal. Beavatkoztak Venezuela belügyeibe, megsértve méltóságunkat. Itt senki sem adja meg magát – tette hozzá, valamint a szocializmus védelmére, a hadsereget pedig egységre és fegyelemre, híveit pedig ellentüntetésekre szólította fel.

Az amerikai külügyminiszter válaszul kifejtette; nem fogadja el diplomatái kiutasítását, mert nem ismeri el a Maduro-rezsimet Venezuela kormányaként. Viszont az ideiglenes kormánnyal fent kívánják tartani kapcsolataikat.

Moszkva szerint a Nyugat kézi vezérléssel hajt végre hatalomváltást. Maduro mellett kiállt még Kuba, Bolívia és Mexikó.

Venezuelát több millióan hagyták el az elmúlt 2-3 évben a hiperinfláció, a rendszeres áramkimaradások, az alapvető élelmiszer-, és gyógyszerhiány miatt.

Euronews


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »