Velünk marad a világ végezetéig

A világnak Krisztus kell. A világnak kellünk mi, keresztények is, mert Krisztushoz tartozunk – mondta Erdő Péter bíboros, prímás húsvét vigíliáján Budapesten, a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában.

A bíboros által vezetett húsvéti vigília a bazilika lépcsői előtt a tűzszentelés szertartásával kezdődött. Miután a főpásztor megáldotta a tűzet, az arról vett lánggal meggyújtották a húsvéti gyertyát, amelyik a halott Jézus testét szimbolizálja, benne a tömjénszegekkel, amelyek Jézus halálos sebeit jelzik. Az Egyház liturgiája megjeleníti a föltámadás pillanatát, ez történik akkor, amikor a gyertya élettelen testét megeleveníti az új tűz. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, mely belevilágít a templom sötétjébe, de egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.

Miután a bazilikában a húsvéti gyertyáról meggyúltak a fények, felhangzott az Egyház leggyönyörűbb éneke, az Exultet, a Húsvéti örömének. A húsvéti örömének az ünnep tartalmát fogalmazza meg, a fényt, amely a feltámadást és a megváltást jelképezi.

A húsvéti örömének elhangzása után kezdődött az igeliturgia, mely végigvezette a jelenlévőket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig. Ekkor hangzott fel a Glória, Isten dicsőítése és „visszatértek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezte ki. Jézus feltámadásának evangéliumi felolvasása után hangzott el a szentbeszéd.

A bíboros homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

1. Krisztus világossága! – ezt kiáltjuk a húsvéti vigília szertartásában, amikor a szentelt tűzről meggyújtott gyertyát bevisszük a templomba, amelyet még sötétség borít. Aztán a Krisztust jelképező gyertya lángjáról meggyújtjuk a saját fényeinket, a diakónus pedig a húsvéti gyertya ujjongással kezdődő öröménekével meghirdeti az ünnepet.

2. „Ez a ti órátok, a sötétség hatalma” (Lk 22, 53) – mondta Jézus, mikor elfogták az Olajfák Hegyén. Ez az a sötétség, amely elborította a Földet is, amikor Krisztus a kereszten kilehelte lelkét (Mt 27, 45). A hét első napján kora hajnalban azonban két fényes angyal hirdette meg az asszonyoknak, hogy Jézus feltámadt, ahogy előre megmondta nekik (Lk 24, 4-5). Márk evangéliuma szerint az asszonyok napkeltekor mentek a sírhoz (Mk 16, 2). A reménytelenség, a bánat, a bűn éjszakáját és sötétségét oszlatni kezdi a szeretet hűségének halvány fénye. Hiszen az asszonyok pontosan azt teszik, amiről már az Ószövetség is úgy beszél, mint az irgalmasság cselekedetéről. Gondoskodni akarnak a méltó temetésről kedves halottjuk számára. Ez nem csupán a hajnali kelést, a sír körüli munkát, meg az illatszerek költségeit jelenti, hanem azt is, hogy közösséget kell vállalni egy alig két napja nyilvánosan kivégzett emberrel, ami azért bátorságot is kívánt. A hűséges emberi szeretetre azonban az angyalok fehér ruhája és a feltámadás örömhíre a válasz. Ez pedig már isteni fény, Isten arcának fényessége (Zsolt 4, 7).

3. Maga a kinyilatkoztató Isten ígéri a Zsoltárban, hogy csodát tesz a hűségessel (Zsolt 4, 4), de méltó áldozatot és bizalmat vár (Zsolt 4, 6). Jézus áldozata volt a legméltóbb áldozat, az ő bizalma volt a legteljesebb bizalom, hiszen a keresztfán is azt mondta: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23, 46). Ezért adja meg Isten a választ húsvét reggelén a nép és az egész emberiség szorongó kérdésére és vágyakozására: „Ki mutatja meg nekünk a boldogságot? Ragyogtasd fel fölöttünk arcod fényességét, Uram!” (Zsolt 4, 7)
Isten öröme és tökéletes boldogsága meghaladja az ember képzeletét. Túl gyöngék a szavaink, hogy kifejezzük őt. De irányt mutatnak. Jelek. Szinte ígéretek. Hívogató fények afelé a boldogság felé, amelyről Szent Pál azt írja, hogy szem nem látta, fül nem hallotta, de Isten azoknak készítette, akik szeretik őt (vö. 1Kor 2, 9). Húsvét ünnepe az idő és az örökkévalóság, a tér és a végtelenség határköve. Igazodási pont mindennapi életünk kisebb-nagyobb örömei, gondjai vagy akár „véletlennek látszó” eseményei között. A húsvét valódi összefüggésébe helyezi az emberiség és a világmindenség történetét. Rádöbbent arra, hogy nagy terv, hogy értelmes folyamat részesei vagyunk, mely Istentől indult és Istenhez érkezik.

4. A mai szertartásban az újonnan kereszteltek égő gyertyát kapnak. Felgyulladt szívükben a hit és kegyelem fénye. Mi is megújítottuk keresztségi fogadalmunkat. A megvilágosodás keresztény értelemben a Szentlélek bennünk lakását, a megszentelő kegyelem állapotát jelenti. Ezért különösen fontos a húsvéti szentgyónás és szentáldozás, mert a lángnak, a Léleknek nem szabad kialudnia sem bennünk, sem körülöttünk a világban. Krisztus fénye kötelez minket. Nem rejthetjük véka alá, hanem meg kell osztanunk mindenki mással. A kereszténység nem csupán a helyes és kellemes életmódról szól. Missziót, küldetést jelent. Örömet, amelyet mindenkivel meg kell osztanunk. Ezért kell összejönnünk minél nagyobb számban az oltár körül minden vasárnap, de különösen húsvét ünnepén. Csak ha láthatóan is kifejezzük hitünket, akkor várhatjuk, hogy a kereszténységet komolyan vegye a világ. A világnak Krisztus kell. A világnak kellünk mi, keresztények is, mert Krisztushoz tartozunk. Hogy világosan és hűségesen képviselhessük őt, erre maga Krisztus adja az erőt, aki most már minden nap velünk marad a világ végezetéig.

5. A húsvét tükröt tart elénk. Megmutatja napról napra és percről percre, hogy mi az igazán fontos. De erőforrás is a feltámadás ünnepe, mert segít abban, hogy elinduljunk, és együtt siessünk életünk és a világmindenség középpontja, a halálon győztes Krisztus felé. Ámen!

A szentbeszédet követően Erdő Péter megáldotta a keresztvizet, majd tízenöt felnőttet keresztelt meg, ezt követően részükre kiszolgáltatta a bérmálás szentségét, a jelenlévő hívek pedig megújították keresztségi fogadalmaikat.

Fotó: Lambert Attila


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »