Velence: csökkentették a veronai busztragédiát okozó sofőr börtönbüntetését

Az illetékes velencei fellebbviteli bíróság kedden tizenkét évről hat évre csökkentette a 17 halálos áldozatot követelő veronai busztragédiát okozó sofőr, V. János börtönbüntetését.

Hírdetés

Az ítéletet Alberto Pallotti, az olaszországi közúti balesetek áldozatait és családtagjait képviselő non profit szövetség (Aifvs) elnöke mgerősítette az MTI-nek.
   
 V. János ellen 2018-ban indult per, 2020-ban első fokon a szabadságvesztés mellett eltiltották Olaszországban a járművezetéstől, és az ügyészség 5 millió euróban szabta meg az áldozatok után járó kártérítés összegét. Az első fokú eljárást Verona, a másodfokú tárgyalást Velence fellebbviteli bíróságán tartották.
   
V. János vezette azt az autóbuszt, amely a Szinyei Merse Pál gimnázium diákjait és kísérőiket szállította. 2017. január 20. éjszaka az autóbusz Verona közelében az autósztráda szalagkorlátjához sodródott, majd a közeli felüljáró oszlopába csapódott és kigyulladt. Tizenheten veszítették életüket, a tanulókat mentő és súlyos sérüléseket szenvedett Vígh György tanár két évvel később hunyt el.
   
Alberto Pallotti, az Aifvs elnöke az MTI-nek nyilatkozva „az igazság vereségéről” beszélt. Pallotti személyesen volt jelen az ítélet felolvasásakor.
   
Pallotti hozzátette, az olasz törvények értelmében az elítéltnek ebből legalább két és fél évet börtönben kell letöltenie, a többit az olaszországi börtönök túlzsúfoltsága miatt akár el is engedhetik neki. Szabadságvesztését olasz büntetés-végrehajtási intézetben kell megkezdenie, majd kérvényezheti Magyarországra történő áthelyezését.
   
„Nem jó kifejezés az, hogy a hozzátartozók csalódottan fogadták a bírósági döntést. Nagyon nehéz megmagyarázni a családtagoknak, miért enyhítették az elkövető börtönbüntetését” – mondta a közlekedési balesetek áldozatait és családtagjait képviselő országos szövetség vezetője.
   
„A veronai autóbusz-balesetben elhunytak nem kaptak igazságot” – nyilatkozta Pallotti.
   
Az Aifvs ügyvédje Davide Tirozzi szerint V. János ügyvédjei és az ügyészség megállapodása vezetett az enyhített ítélethez.
   
A sofőrt tavaly nyáron első fokon 12 évre ítélték.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »