„Lábaim előtt mécses a Te igéd, ösvényem világossága.,, (Zsolt.119,105) „Bolyongok, mint az eltévedt juh. Keresd meg szolgádat, hiszen nem feledkeztem meg parancsolataidról.,, (Zsolt 119, 176)
Ha valahová utazom, vagy ismeretlen városrészben van intéznivalóm, mindig megnézem a térképet, kikeresem az utcát és pontosan leírom a fontosabb útkereszteződéseket, kanyarokat. Könnyen eligazodom, ha a saját készítésű térképet követem. Megtörtént már az is, hogy rövidíteni akartam az utat – eltévedtem. Bolyongtam addig, míg valaki útbaigazított. Néhány tévedés és fölösleges út után megtanultam, hogy ne menjek a saját fejem után.
Az élet nem könnyű. De nem reménytelen annak, aki ismeri az utat. Van folytatás azoknak, akik hisznek. Életem céljául mit tűztem magam elé? Hová szeretnék megérkezni? Csillogni szeretnék, hogy rám figyeljenek, értékeljenek, szeressenek? Vannak, akik gazdagságra, hírnévre, szerelemre, nagy családra, biztos megélhetésre, jó egészségre vágynak. Ezért élnek, dolgoznak, ha kell küzdenek, sőt még szenvednek is. S ha elérték, meddig élvezik, meddig boldogok? Ha elértek valamit céljukból, álmaikból, hogyan folytatják? Meddig tart a siker, az öröm, a szerelem, a pénz, a dicsőség? Ki figyel egy bénán, nyomorékan fekvő színészre? Kegyelemből, szánalomból talán néha,emlékeznek rá… A pénzedért hízelegnek, barátkoznak veled? Vagy teérted, önmagadért? S ha a bank, ahol a pénzedet őrzöd, csődbe ment, hová tűnnek a hízelgő barátok?
Minden halálos szerelemnek egyszer vége van! Legtöbb esetben a halál, a seb és a fájdalom marad belőle eltörölhetetlen emlékként.
Útszakaszokra osztható az életem. Egy-egy megtett út után nem lehet megállnom. Folytatnom kell szolgálatomat. Mert Isten gyermekeinek egyik életcélja, hogy szolgálják az Urat! Tudjuk, hogy Istennek is terve van életünkkel. Tudjuk, hogy Ő jelölt számunkra egy utat. Biztos vezetést, irányítást is ad akkor, ha engedelmesen követjük, elfogadjuk tanácsait. Nem kell a bizonytalan sötétben keresgélni, bolyongani, mert az Ő szava, az Ige, Szentlelke vezet mindenkit, aki hajlandó figyelni és engedelmeskedni. Isten igéje fény, biztos célba ér mindenki, aki követi.
Jézus, Isten Fia engedelmeskedett az Atyának, s ezt tanítja nékünk is. Engedjük, hogy Ő alakítsa, formálja életünket terve szerint.
Bízunk-e Istenben? Vagy lázadozunk, ha nehéz és ismeretlen úton járat? Sürgetjük, hogy siessen már és teljesítse kívánságainkat, rövidítsen a hosszú és nehéz útszakaszokon…
Ha az óceán felett repülök, nem sürgethetem a pilótát, hogy siessen már, vagy menjen egy rövidebb úton…
Amikor felszálltam a repülőre, rábíztam magam. Amikor döntöttem, szívemet, életemet átadtam Istennek, akkor hittem, bíztam Benne! Természetes, hogy engedelmeskedem is Neki.
De engedelmeskedem-e igazán? Vagy sürgetem, követelem, hogy teljesítse kívánságomat, ha lehet azonnal? Mert ha nem, majd én keresek megoldást, majd én választok egy rövidebbnek látszó utat?!
Nem értem, nem tudom, hogy mi miért történt életemben, de azt tudom, hogy velem nem történnek véletlen dolgok és szerencsétlenségek, amiről Atyám ne tudna! Isten figyel és vigyáz rám. Akkor is, amikor beteg vagyok, vagy anyagi nyomorúsággal küszködöm? Igen, akkor is! Akkor is, amikor nem sikerül bejutni egy jó iskolába, nem kapom meg a jól fizető munkahelyet, amikor becsapnak, esetleg akit szerettem elhagy, kedveseim, családom tagjai meghalnak? Akkor is figyel rám Isten, akkor is törődik velem? Igen, akkor is!
Amikor ismeretlen magas hegyre felfelé kapaszkodunk, nem sejtjük, hogy mi jön a következő kanyar, szikla, vagy szakadék után. Csak amikor felértünk a csúcsra és visszanézünk a megtett útra, akkor látjuk, hogy értelme volt minden küszködésnek, fáradságnak, minden nehéz és kimerítő lépésnek. Mert a célt elérted, a csúcsra feljutottál, nem is haragszol a túravezetőre, mert a célért megérte a fáradság, a küzdelem, a szenvedés!
Csodálatos Dávid Istenbe vetett bizalma. A 23. Zsoltár 4. versét bizonyára sokan megtanultuk, és remélem nem felejtjük el életünk reménytelen, kilátástalan, sötét vagy veszélyes útszakaszaiban: „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól (gonosztól), mert Te velem vagy…” Velem van Isten küzdelmeimben, és ha engedelmesen követem, utat, irányt, fényt mutat. Vezet azon az ösvényen, amin nem tévedhetek el, mert Ő fogja a kezem! Ha mégis eltévednék, hiszen ember vagyok, vétkezem, elbukhatok, tévedhetek, akkor is kiálthatok hozzá. Ő utánam jön, megkeres, lehajol értem. Mert minden mélység felett Úr az Isten. Nem hagy magamra! Jézus megígérte: Ő, a jó Pásztor, aki otthagyja a kilencvenkilencet, hogy az eltévedt, bajba került és veszedelemben lévő egyet megkeresse.
A szenvedő ember, az összetört életű keresztény minden bukás, esés után felállhat, megtisztulhat akkor, ha bűnbánattal Isten elé járul és kéri az Ő bocsánatát, megtisztító, megújító kegyelmét. Jézusban és általa minden újjá lesz.
(Morzsák 4., 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
