Végzett a főbérlőjével, majd felgyújtotta a lakást

Végzett a főbérlőjével, majd felgyújtotta a lakást

Végzett a főbérlőjével, majd felgyújtotta a lakást

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte főbérlőjét, majd felgyújtotta annak lakását.

Hírdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. január 28-án, 16 óra 9 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest VII. kerületében, egy István utcai lakásban füstöt észleltek.  

A kiérkező tűzoltók az oltási munkálatok közben egy elszenesedett holttestet találtak, valamint a lakás több helyiségében vérre lettek figyelmesek.

Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök 20 percen belül elfogták a feltételezett elkövetőt, aki a gyanú szerint a lakásban megszúrta a 49 éves főbérlőjét, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy életét vesztette.

A BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói a 27 éves sátoraljaújhelyi B. János Norbertet emberölés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.  


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »