Végzetes hiba volt azzal dicsekedni a cigánynak, hogy tele vannak pénzzel

Végzetes hiba volt azzal dicsekedni a cigánynak, hogy tele vannak pénzzel

Egy leégett ingatlanról és két ott talált holttestről érkezett bejelentés a rendőrségre 2020. április 1-jén késő este. A bejelentő, aki öccsét és apját kereste fel, már csak élettelen testükre lelt a nagykőrösi bérleményben. Mint később kiderült, mindketten erőszakos halált haltak.

A Pest megyei életvédelmi nyomozók lépésről lépésre haladtak a kegyetlen bűncselekmény felderítésében, a munka öt nappal később áttörést hozott. A helyszíni szemlén rögzített nyomok értékelése, az adatgyűjtés, a tanúk felkutatása, kikérdezése, a tőlük szerzett információk ellenőrzése, a helyszín környékének, az áldozatok ismerősi körének feltérképezése mind annak a klasszikusnak számító nyomozásnak a része, amelynek eredménye egy 18 éves román állampolgár gyanúsítotti kihallgatása volt 2020. április 7-én hajnalban.

Hírdetés

Az állástalan, alkalmi munkából élő, hét általánost végzett V. Csaba 2020. március 31-én délután későbbi áldozatai albérlete előtt letámasztotta kerékpárját. Bement az udvarra, cigarettát kért, felajánlotta, segít fát vágni. Aprítás közben beszédbe elegyedett a mellette álló 17 éves "fiatalemberrel", aki elmondta, hogy apjával együtt tele vannak pénzzel. Ezt hallva V. Csaba meglendítette a baltát, a fejsérülésétől a földre hanyatló áldozatától elszedte mobiltelefonját, majd bement a házba, és a fiatalember 51 éves apját is fejbe vágta. Átkutatta táskáját, pénzt azonban nem talált, a viseltes mobiltelefonnal hazabiciklizett.

A kettős ölést beismerő, a nagy valószínűséggel a nyomok eltüntetésére gyújtott tűzről hallgató V. Csaba ellen – őrizetbe vétele mellett – több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását – közölték a Police.hu-n.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »