Vegyes sikerek kajak-kenuban, Lőrincz éremért birkózik

Ma délután 14:00-kor rajtoltak a kajak-kenu előfutamok, valamint Risztov Éva és Olasz Anna is ekkor kezdte meg a 10 kilométeres nyílt vízi úszást.

 

Lőrincz Viktor éremért birkózik

 

Lőrincz Viktor harmadik mérkőzését is megnyerte, így elődöntőbe jutott, azaz már biztosan éremért birkózhat a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia hétfői versenynapján.

 

Az Európa-bajnoki és kétszeres világbajnoki bronzérmes magyar versenyző a legjobb nyolc között a vb-ezüstérmes üzbég Rusztam Aszakalovval csapott össze, akit óriási csatában 2-1-re győzött le.
A fináléért az orosz Davit Csakvetadze lesz az ellenfele. A vigaszági ls az éremmérkőzések 21:00 és 23:45 között zajlanak.

 

 

Nem sikerült duplázni

 

A címvédő Risztov Éva sokáig vezette a mezőnyt, ám az utolsó körben visszacsúszott, és a 14. helyen csapott a célba, egyel megelőzve Olasz Annát. Olasz a felénél 4. volt, ám a végére elfáradt, így a 15. helyen zárta a versenyt. Mivel a verseny után kizárták a második francia Aurélie Mullert, így végeredményben mind a ketten egy-egy hellyel előrébbjutva a 13. ill. 14. helyen végeztek.

 

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 15.
A 14. helyen végzett Risztov Éva a Rio de Janeiró-i nyári olimpia nõi 10 kilométeres nyíltvízi úszóversenye után a Copacabana Erõdnél 2016. augusztus 15-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

 

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 15.
A 15. helyen végzett Olasz Anna a Rio de Janeiró-i nyári olimpia nõi 10 kilométeres nyíltvízi úszóversenyében a Copacabana Erõdnél 2016. augusztus 15-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

 

Vasbányai a B-döntőben

 

Vasbányai Henrik jó indítással a 3. helyen jutott tovább előfutamából, ám a középfutamban szintén harmadik helye nem volt elegendő a döntőhöz. A KSI 25 éves, ötkarikás újonc sportolójának rosszabb volt az ideje, mint az első középfutam harmadikjának, így nem került a legjobb nyolc közé, s kedden a B döntőben szállhat vízre.

 

“Letört vagyok, meg kicsit csalódott, de rettenetesen kihajtottam magam” – nyilatkozott fáradtan Vasbányai Henrik. – “Hibát tudok találni a pályában, nem tudtam azt megcsinálni, amit otthon.” Hozzátette: az előfutam “fájt”. “Nem mentem olyan különösen nagy iramot, de mégis leégett a tüdőm, elzsibbadtam. Viszont úgy éreztem, a középfutamra sikerült annyira regenerálódnom, hogy tudjak menni egy jó pályát. Ez most egy B döntőre volt elég.”

 

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 15.
Vasbányai Henrik (b) és a német Sebastian Brendel a férfi kenu egyesek 1000 méteres versenyének elõfutamában a riói nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 15-én. A magyar kenus harmadik lett középfutamában, így kedden a B-döntőben szerepel újra.
MTI Fotó: Kovács Tamás

 

 

Douchev-Janics Natasa sem jutott be a döntőbe

 

Douchev-Janics Natasa előfutamában kényelmes evezéssel harmadikként ért célba, ezzel továbbjutott a középfutamba. A Győr háromszoros olimpiai bajnok kajakosa jó rajtot követően csupán negyedik lett elődöntőjében, ezzel K-1 200 méteres spritszámában csak a B-döntőben szerepelhet kedden.

 

“Az volt a terv, hogy bolyban maradjak, s mindent megtegyek a továbbjutásért. Ezt csináltam, elfogyott az erőm a végén, nem tudom miért, jól éreztem közben magam.”, “Oszipenko volt előttem, s nagyon ment el, s ez rossz ilyenkor az embernek, hogy valaki így elmegy mellette.”

– nyilatkozott Douchev-Janics Natasa.

“Ha megnézzük, nálam volt négy erős név, abból én voltam a negyedik…” – tette hozzá. – “Megpróbálok egy jó pályát menni holnap.”

 

 

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 15.
Douchev-Janics Natasa a női kajak egyesek 200 méter méteres versenyének előfutamában a riói nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 15-én. A magyar kajakozó negyedikként ért célba a középfutamban, ezzel viszont csupán a B-döntőben folytathatja kedden.
MTI Fotó: Kovács Tamás

 

Döntőben a Szabó-Kozák páros

 

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó megnyerte hétfői előfutamát, ezzel egyből a döntőbe jutott 500 méteren a riói olimpián. Az aktuális világ- és Európa-bajnok kettős favorithoz méltóan versenyzett első pályáján, csak a lengyelek hajója tudott vele tartani, de végül magabiztos siker lett a vége.

 

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 15.
Szabó Gabriella és Kozák Danuta a női kajak kettesek 500 méteres versenyének előfutamában a riói nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 15-én. A magyar páros megnyerte a futamot, ezzel a döntőbe jutott.
MTI Fotó: Kovács Tamás

 

Kopasz Bálint sem jutott be az A-döntőbe

 

Férfi K-1 1000 méteren sem lesz magyar érdekeltség a keddi A-döntőben. Az Algyői Sportkör 19 éves, ötkarikás újonc, ifjúsági világbajnok kajakosa – aki Dombvári Bence doppingesete után került be az utazók közé – jól rajtolt előfutamában, amelyben az 5. helyen zárt, ezzel továbbjutva a középfutamba. Végül a középfutamban is az 5. helyen sikerült célba érkeznie, épp csak lecsúszva az A-döntőt jelentő negyedik helyről, így kedden a B-döntőben folytatja.

 

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 15.
Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének elõfutamában a riói nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 15-én. A magyar kajakos a középfutamban az ötödik helyen ért célba, ezzel a keddi B-döntőbe jutott.
MTI Fotó: Kovács Tamás

 

 

A keddi döntők időpontjai:

 

14.08: férfi C–1 1000 m
14.23: női K–2 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta)
14.47: női K–1 200 m
15.12: férfi K–1 1000 m

 

 

MTI, Körkép.sk

Nyitókép: MTI

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »