Vegyes a visszhangja Trump mexikói látogatásának

Vegyes a visszhangja az Egyesült Államokban Donald Trump republikánus elnökjelölt mexikói látogatásának.

Mike Pence republikánus alelnökjelölt arról nyilatkozott, hogy nagyon büszke a látogatásra, Trump kampánymenedzsere, Kellyanne Conway szerint a találkozó a mexikói elnökkel “döntő elnöki lépés”, Corey Lewandowsi, volt kampánymenedzser pedig arról beszélt a CNN hírtelevízióban, hogy a látogatás nyomán javulhat Trump viszonya Mexikóval.

Pence – szintén a CNN hírtelevízióban – hangsúlyozta azt is: az amerikaiak most láthatják, hogy Trump a világ egyik vezetőjétől kap meghívást, és azonnal változtat előzetes programján, hogy párbeszédet kezdjen a mexikói elnökkel arról, hogyan kívánja érvényesíteni az amerikai nép érdekeit és hogyan dolgozik együtt még konstruktívabb és még hatékonyabb módon a szomszédos országgal. Lewandowski szerint pedig a látogatás “üzenete” az, hogy ha Trump elnök lesz, akkor képes lesz a korrekt együttműködésre a mexikói elnökkel.

Hillary Clinton, demokrata párti elnökjelölt kampánycsapatának kommunikációs igazgatója, Jennifer Palmieri közleményben reagált Trump mexikói látogatására, s leszögezte, hogy a lényeges az lesz, mit mond szerdai beszédében Trump az amerikai választóknak. Maga Hillary Clinton – aki szintén meghívást kapott Enrique Pena Nieto mexikói elnöktől – szerdán Ohióban kampányol, s személyesen nem reagált a mexikói vizitre.

A látogatás azért okozott nagy meglepetést, mert Trump és a mexikói elnök eddig rendszeresen sértegették egymást. Trump az elmúlt hónapokban folyamatosan azt hangoztatta, hogy falat épít az amerikai-mexikói határon, és a költségeket a mexikói kormánnyal fizetteti meg. Közben pedig sértő megjegyzéseket tett az Egyesült Államokban élő mexikóiakra. A mexikói elnök sem maradt adós: ő egyik interjújában még a tavasszal Mussolinihez és Hitlerhez hasonlította a republikánus elnökjelöltet.

Trump a mexikói út után, még szerdán Arizonában beszédet mond, amelyben felvázolja terveit a bevándorlás okozta gondok megoldására. Megfigyelők nagy érdeklődéssel várják, vajon a mexikói látogatás nyomán milyen mértékig változtatja meg eddigi nézeteit.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »