Végtelen dallam

Végtelen dallam

Az ismét Jolsvai Júlia példásan igényes válogatásában és összeállításában megjelent, immáron huszonkilencedik Szabó Magda-életműsorozat-kötetet bemutató írásomnak nem egyhamar találtam igazán pontos és jellemző címet. Végül eszembe jutott egy nevezetes zenetörténeti fogalom, Richard Wagner „unendliche Melodie”, azaz „végtelen dallam” elmélete.

Ez illik igazán e néhány gondolat élére, s ez jellemzi a legjobban az írónő sokágú, sokműfajú és sokhangú életművét, s ugyanakkor a Jaffa Kiadó a maga nemében páratlan vállalkozását is. Voltaképpen egyáltalán nem vállalkozás ez, sokkal inkább a magyar irodalombarátok életét gazdagító nemes vállalás. Lényege: ahány újabb kötet, annál erősebben ellene mondani a halálnak, egyrészt egy nagy alkotónk távozásának, másrészt annak, hogy értékes szellemi és lelki hagyatékából akár csak egy pontnyi, egy gondolatjelnyi is veszendőbe menjen, meg nem érdemelt feledésbe hulljon.

A válogatás anyagának több mint a fele neves irodalomtörténészek, kritikusok, újságírók által jegyzett interjúk sora, amelyek felérnek egy-egy rendhagyó irodalomórával. Az impozáns névsort érdemes közzétennünk: Kabdebó Lóránt és felesége, Dobos Marianne (mint baráti faggatók) két-két írással, Aczél Judit három opusszal, Nagy Emőke, Varga Lajos Márton, Jolsvai András, Károlyi Csaba, Háy János és Sümegi Noémi egy-egy írással. A névsor jelzi azt is, hogy Szabó Magda életműve és vibráló egyénisége különböző nemzedékekhez tartozó kérdezőket vonzott.

A beszélgetések közül most csak egyből idézek, amelyből kiderül, hogyan lett Szabó Magdából már sikerei elején, „tűrt” időszaka kezdetén, nemzetközi rangú szerző: „Mirza von Schüching (Engl Géza műfordító Magyarországra költözött, német felesége) elolvasta a Freskót… Ezt a könyvet ki kell csempészni Nyugatra, mert ott azt hiszik, hogy itt más, mint az új hidak építése és a munkások és parasztok felemelkedése, nincs is… Szóval azt mondta, hogy neki van lehetősége arra, hogy kijuttassa a kéziratot egy gyerekkori barátjához, aki szakértő… Úgy hívják, Hermann Hesse (a világhírű német író, akkoriban az Insel Verlag lektora, olykor fordítója – P. É.)… Mondom, Te Hermann Hessének küldöd el az én könyvemet? Azt mondja, hát nem érted, hogy gyerekkori barátom? Jó, akkor letesszük Isten térdére a kéziratot, majd meglátjuk, mi lesz. Az általam kiemelt zárómondatot voltaképpen nem egy írónő mondta ki, hanem Ágyai Szabó János esperes úr ivadéka, akibe a Dóczyban töltött években beleivódtak a református énekeskönyv 274. darabjának szavai: »Ki Istenének átad mindent…«”

A kötet zárófejezetében 1968-as és 1969-es megjelenésű fiktív levelek olvashatók. Közülük a legmegrázóbb egy olyan episztola, amelynek címzettje akár saját szüleinek egyike is lehetett volna, lányuk gyermekkori tollpróbái idején: „Szeresse annyira a fiát (lányát! – P. É.), hogy megrázkódtatások nélkül elviselje, ha egyszer hirtelen nemcsak az Ön gyermeke már, hanem súlyos igazságok hírnöke, s szava, amelyet Ön selypítőnek és gyermekesnek ismert olyan sokáig, ország-, esetleg világszerte hallható.” Egy anyaszívű egykori pedagógus, egy holtig hű „pályaelhagyó” óvó, intő szavai ezek.

Hírdetés

Az értékes kötet sokak kedvelt olvasmánya lesz, magas színvonalával, a hozzáértő kérdésekkel és elmélyült, soha, sehol nem „bulvár” stílusú válaszokkal!

(Szabó Magda: Az élet újrakezdhető. Interjúk és vallomások. Budapest, 2019, Jaffa Kiadó.)

Petrőczi Éva

Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2019. július 28-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »