Végre új lemezt adtak ki a „suttyók”

Végre új lemezt adtak ki a „suttyók”

Közel négy év után rukkolt elő rendszerezett anyaggal a nagyvárosi vekengések kafkai krónikása, a Mayberian Sanskülotts. Már csak az a kérdés, ez most jó-e nekünk. Mi az, hogy!

„Már a negyedik lemez anyaga is megvan, de még a harmadikkal szenvedünk, egyszer csak meglesz” – ezt jó másfél éve hallottuk a Mayberian Sanskülotts tagjaitól, amikor az első zenekarok egyikeként mutattuk be őket az akkor még ébredező Ígéretes titánok népének.

Na de csak sikerült! Elkészült a Csordás Zita (ének, szintetizátor és gitár), Balogh Gallusz (gitár), Hromkó István (dob) és Szigeti Árpád (basszusgitár) felállásban üzemelő zenekar harmadik, Adlait munkanéven futó nagylemeze.

Adlait by Mayberian Sanskülotts

A tizenegy számos anyag pedig azon a vonalon fut, amelyet a zenekart ismerők megszokhattak: szépen adagolt poszttinédzser-problémák bomlanak ki a hallgatók előtt. Szerelem, szeretet, ragaszkodás, a gyorsan lüktető, impulzív nagyvárosi élet miatti csalódások, meg nem értések, olykor egymás mellett elbeszélések lenyomatai bujkálnak a sorok között.

A megzenésített nyakharapás

A lelkes rajongók számára jó hír, hogy immár felvétel formájában is elkészült Zita „híres” nyakharapását megörökítő száma, a Monday Session. Az igen abszurd történetről anno így mesélt nekünk az énekes:

„Egy srácnak írtam, akivel kavartam. A volt barátnője lerángatott az éjszakairól a hajamnál fogva, és a fülembe sziszegte, hogy »ha lenyúlod a csávómat, kinyírlak«, és beleharapott a nyakamba. Én meg szintén a hajánál fogva letéptem magamról. Hátulról egy haverunk lefogta, úgyhogy sikerült felszállni a buszra, és csak álltam ott, hogy akkor most mi a manó, miközben láttam, ahogy a lány teátrálisan összerogy a megállóban, hisztérikusan sír. Én meg kínomban csak nevetgélni tudtam, és közben elképesztően fájt az a harapás. Aztán később megbeszéltem a csajjal, hogy ez azért mégsem járja.”

Egyébként ugyancsak rákerült a korongra az Akarat című darab, amelyre videoklipet is készítettek korábban, most ez nyitja a lemezt.

Testközelbe hozzák

Ha picit visszakanyarodunk a hangulatra, a dalokon óhatatlanul is végighömpölyög egyfajta keserédes bukolika. Olyan az egész, mintha egy képregényt lapozgatnánk, amelynek alaptónusa szomorkásan boncolgatja a társas lét feloldhatatlan viszontagságait, de valahol érezzük, a végén ott van egy hajszálnyi remény arra, hogy legalább ne tűnjön annyira kilátástalannak az életünk.

A Mayberian új anyaga a kapcsolatok kusza erdejében visz egyre meghittebb, intimebb zónákba. Emberek – történetesen az alkotók – belső világa tárul fel előttünk, s a zene itt tényleg azt a célt szolgálja, hogy kibeszéljen olyan dolgokat, belső vívódásokat, amelyeket amúgy talán nem ismernénk meg, amiről minden bizonnyal sose beszélnének – miközben tök fontos az egész, mert mind többen vergődünk ebben a csapdában.

Kimondva-kimondatlanul ugyanis egyre több késő húszas, harmincas senyved ezzel a helleri 27-essel, meg érzi magát Jozef K.-nak. Az elnyúló egyetemi évek, az utána elinduló karrierelvárások, az önmegvalósítás isteni mivoltra emelése nem egyeztethető össze azzal a szintén velünk élő társadalmi „elvárással”, hogy ugyan mikor találsz magadnak egy megértő társat, egy olyan személyt, aki elfogad olyannak, amilyen vagy, akivel leélheted az életed boldogan. Arról a – családi, baráti – nyomásról nem is beszélve, amikor azt kezdik el kérdezgetni, hogy gyerek mikor lesz.

Zitáék lemeze épp ehhez a létfontosságú témakörhöz viszi közel az embert.

 Aki fizikai formában is szeretné magához ölelni a zenekar albumát, az a kazetta (!) mellé ilyen menő szövegkönyvet is kap Fotó: Major Lajos / Mayberian Sanskülotts  

Kieresztjük a vérebeket

Személyes nagy kedvencem az Ocean’s Cry. Ugyan hat és fél perces, egyszerűen meghipnotizált. Mondhatni, a szöveghez idomulva, erre a számra sikerült a legjobban kiereszteni a vérebeimet. S nem lehet mást csinálni, csak újra- és újrahallgatni. Letehetetlen darab! (Aki itt rákattint a hivatkozásra, meg is győződhet erről.)

Adlait by Mayberian Sanskülotts

Fontos azt is megjegyezni, hogy a korábbiakkal ellentétben ezt a lemezt csodás hangzásvilág jellemzi. Lehet persze azon morfondírozni, hogy a kezdeti, recsegős, házi készítésű kazetta hangulata az igazi underground, és hogy micsoda dolog ez a kristálytiszta imázs. Az első felindulásból „elkövetett” felháborodás ellenére ugyanakkor egyértelmű, hogy az evolúció jót tett a zenekarnak, jól áll neki a tisztességes keveréssel összehegesztett anyag.

Ami a Mayberian jelenét illeti: épp most gázolunk térdig a Klipszemlében, s a csütörtökön-pénteken a Toldiban futó rendezvényen többek között Galluszéknak is megy egy videójuk a lemezről, a Glasswall.

Szóval, aki még nem tette meg, irány a Toldi, péntek este immár az eredményhirdetés jön, utána meg bulika. Közben meg lehet elindulni vadászni, hátha sikerült elcsípni valamelyik lemezbemutatót, amelyek közül az alfa épp a minap ment le.

(Ami a soron következő fellépéseket illeti, a Mayberiant október 7-én Dunaszerdahelyen, október 8-án Komáromban, október 21-én pedig Pécsett lehet majd elkapni.)

A végére még két közszolgálati maradt, mielőtt elfelejteném:

Legutóbb Zita arról beszélt nekünk, hogy angol nyelvű számokat azért sem igen erőltették, mert nem igazán volt meg neki a kellő ismeret. Most viszont valahogy ez a vonal kicsit markánsabban jelent meg. Fel is tettük hát a kérdést neki: „Akkor most mi a szitu? Angolleckéket vettél, vagy Gallusz írt angol szövegeket?”

„Hát, rám ragadt valami… pár szöveget én írtam, ahogy eddig is”

– kaptunk gyors választ.

Talán el kellene magyaráznom a címet, hogy miért is „suttyók” ők, maradjunk annyiban, hogy már rég nem cukik, igazából sose voltak azok, így marad a másfél évvel ezelőtti terminológia. Köszi gyerekek!

További érdekességekért érdemes követni a rovatunk Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »