Végre kezdenek valamit az üresen árválkodó Postapalotával

Végre kezdenek valamit az üresen árválkodó Postapalotával

MTI nyomán

Mi más lenne a volt Postapalotából, mint modern irodaház. A posta egykori székháza 25 millió euróból újulhat meg, az épület tornya a tervek szerint turisztikai attrakció lesz – mondta Fekete Zoltán, a beruházó Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Hozzátette: a Széll Kálmán téren álló, 18 500 négyzetméter alapterületű, műemléki védettséget élvező épület felújítása már elkezdődött, átadása a tervek szerint a mintegy 1,5 évig tartó teljes belső átépítést követően 2018 végén lesz.

Az ingatlan felújításra előkészített állapotban 22,3 millió euró vételáron került a Pallas Athéné Alapítványok tulajdonába egy hónappal korábban.

Az épület megszerzésével az alapítványok célja az alapítványi vagyon magasabb hozam melletti befektetése a korábbi államkötvény portfólió helyett ingatlanba, az Európai Központi Bank irányelveivel megegyezően  – ismertette.

Kitért arra is, hogy a tervek szerint a befektetés 10-15 év alatt térül meg, 6-8 százalékos hozam mellett. Az alapítványok kizárólag a befektetések hozamaiból gazdálkodhatnak, így a tevékenységük évtizedeken át önfenntartó lesz – mondta.

Kiemelte:

Budapest új turisztikai attrakcióval is gazdagodik, mert a felújítást követően a Buda Palota tornyát megnyitják a nagyközönségnek, ahonnan a Budai Várra, a Vérmezőre és a Hűvösvölgy felé is páratlan kilátás nyílik. A toronyba a Várfok utca felől lehet majd bejutni.

Szalay Tihamér, a Magyar Építészkamara alelnöke, a felújítást vezető építész arról tájékoztatott, hogy az ingatlan építési engedéllyel rendelkezik, azt az eladó Wing Zrt. készítette elő, és kapta meg.

A beruházás során visszaállítják a XX. század egyik legkiemelkedőbb szecessziós jegyeket viselő, és Sándy Gyula építészmérnök tervei alapján 1924-ben felépült palota eredeti állapotát, amely Magyarország első irodaháza volt.

A nyolcemeletes irodaházban működik az ország első páternosztere, ezt is eredeti állapotának megfelelően újítják majd fel. Az épület többfunkciós lesz, az alsó szinteken kereskedelmi egységeket, a felsőkön irodákat alakítanak ki, és háromszintes mélygarázst is építenek hozzá. Az épület udvarán álló kéményt lebontják.

A felújításnál fő szempont, hogy az eredeti stílust megtartva a legkorszerűbb technológiával és környezettudatos megoldásokkal felszerelve Budapest legkorszerűbb irodaháza jöjjön létre

– tette hozzá.

Az épületet a Magyar Építő Zrt. újítja fel a korábbi tulajdonostól kapott szerződés alapján.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »