Végnapjait éli az Iszlám Állam

Az iráni elnök úgy véli, hogy az Iszlám Állam síita zarándokok ellen elkövetett legutóbbi támadása is az dzsihadista szervezet végnapjainak közeledtét jelzi.

Az Iszlám Állam a végnapjait éli, ezt jelzi a dzsihadista szervezet síita zarándokok ellen elkövetett legutóbbi támadása is – jelentette ki pénteken az iráni elnök az előző napi, legalább 75 ember életét kioltó iraki merényletre utalva.

Az iráni vörös félhold adatai szerint az iraki fővárostól, Bagdadtól 95 kilométerre délre található Hillában végrehajtott támadásban legalább 75-en vesztették életüket, akiknek többsége iráni zarándok volt, 30-an pedig megsebesültek. A súlyos égési sérülések miatt sok holttestet egyelőre nem tudtak azonosítani, csütörtök estig csupán 24 iráni áldozat nevét tudták megállapítani.

A zarándokok egy vallási ünnepen vettek részt a síiták szent városának számító iraki Kerbelában, épp hazafelé tartottak egy buszkonvojjal, amikor megtámadták őket. A merénylet elkövetőjeként a síitákat eretnekeknek tartó szunnita Iszlám Állam jelentkezett.

“Ez a gyilkos támadás azt mutatja, milyen kétségbeesettek a terroristák, és milyen kilátástalanná vált a helyzetük” – nyilatkozta Haszan Róháni.

Az iráni elnök elmondta, hogy a kormánya biztos benne, hogy a terrorcsoport és követői elleni “végső győzelem”, ami egyben az Iszlám Állam megszűnését is jelenti, nagyon közel van. Egyúttal azt kérte pénteken Iraktól, hogy “határozottabban lépjen fel az ilyen embertelen cselekedetek végrehajtói ellen”.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Karácsonyi támadásokra készül az Iszlám Állam EurópábanInternetes oldalakat hoztak létre az Iszlám Állam és terroristák neveivelRovatok: KülföldTelepülés: Közel-KeletCímkék: külföld, terrorizmus, dzsihádista terrorszervezetForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »