Végletekig kiélezett csatában lett BL-győztes a Real

Végletekig kiélezett csatában lett BL-győztes a Real

Megismétlődött az, ami a két évvel ezelőtti BL-döntőben. A Real Madrid ismét legyőzte a városi rivális, Atléticót. A Galaktikusok ezúttal nem a hosszabbításban, hanem tizenegyesek után múlták felül ellenfelüket és ülhetnek fel újra Európa futballtrónjára.

Újra spanyol csúcsderbit rendeztek a 2016-os Bajnokok Ligája fináléjában. A milánói San Siro stadionban, mintegy 77 ezer néző fogadta a pályára lépő Atlético Madrid és Real Madrid játékosait. A két csapat azonban az első félidőben nem igazán bizonyította, hogy megérte megvenni a jegyeket a találkozóra.

Az első negyvenöt percben ugyanis nem történt túl sok minden. A találkozó elején Bale bombázott jobb oldalról egy szabadrúgást az ellenfél kapuja elé, labdáját azonban Casemiro öt méterről Oblakba lőtte. A mérkőzést offenzívan kezdő Real a tizenhetedik percben már ünnepelhetett is. A Galaktikusok középpályása, Toni Kroos ívelt jó harminc méterről az ellenfél kapuja elé, labdáját Bale megcsúsztatta, Sergio Ramos pedig valahogy a kapuba gyötörte a zsugát.(1-0)

És akkor ennyit az izgalmakról. A vezetés tudatában Zidane együttese átadta a kezdeményezést az Atlétcónak, amely csak egy-egy távoli próbálkozással jelezte: ők bizony itt egyenlíteni akarnak. Ez a „jelzés” a második félidőben már egészen konkrét helyzetekben is megmutatkozott, köszönhetően Simeone félidei cseréjének. Az argentin mester a szünetben behozta a faltörő kosként rohangáló Carrascót, és átállt csapatával egy támadóbb alakzatra. Jöttek is a helyzetek: mindjárt például a második játékrész elején egy tizenegyes. A Matracosok támadója, Griezmann azonban úgy gondolta inkább fokozza az izgalmakat és a büntetőjét a felső lécre bombázta.

Fotó: GERARD JULIEN / Europress/AFP

Hiába azonban a „baki”, Simeone fiai tovább rohamoztak. Ami azt is eredményezte, hogy a híres betonvédelem azért koránt sem állt olyan biztos lábakon. A hetvenedik perc tájékán például a Real tartott kisebb „házibulit” a büntetőterületükön belül. Először Cristiano Ronaldo próbálkozását hárított Oblak, majd Bale fektetett le egy Atlético védőt, kapuba tartó lövését azonban kivágták. Ezután jött a válasz: mindenki a tűzijáték ismétlésére várt, amikor Juanfran gondolt egyet, elrohant a jobb szélen, erőből középre tette a labdát, amire a buldózer Carrasco érkezett és öt méterről a léc alá vágta. (1-1)

A milliókat kereső futballisták ezután úgy gondolták, hogy akkor most jöjjön egy kis gyakorlás és nekiálltak passzolgatni, járatni a labdát. Érhető persze, egyik csapat se akart a hosszabbításban kockáztatni. Azért a 120. percben még meg kellett izzadni az Atlético védelemnek, hogy aztán jöhessenek a tizenegyesek.

Jöttek is. És egészen három-háromig nem is hibázott senki. Ekkor Juanfran állt a labda mögé és kapufát lőtt. Cristiano Ronaldo pedig köszönte szépen a lehetőséget és belőtte a sajátját, eldöntve a találkozót és és a nyitott kérdést: a Real Madrid ülhet fel 2016-ban Európa futballtrónjára.

Ja, igen Zidane lett a hetedik, aki játékosként és edzőként is megnyerte a labdarúgó-Bajnokok Ligáját, beleértve jogelődjét, a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Bajnokok Ligája, döntő:
Real Madrid (spanyol)-Atlético Madrid (spanyol) 1-1 (1-0, 1-1, 1-1) – 11-esekkel: 5-3

Milánó, Giuseppe Meazza Stadion, 71 500 néző, v.: Mark Clattenburg (angol)
gólszerzők: Sergio Ramos (15.), illetve Carrasco (79.)
sárga lap: Carvajal (11.), Navas (47.), Casemiro (79.), Sergio Ramos (90+3.), Danilo (93.), Pepe (112.), illetve Torres (61.), Gabi (90+3.)


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »