Véget vetnének a mélyrepülésnek (Labdarúgás, SuperLiga)

Véget vetnének  a mélyrepülésnek (Labdarúgás,  SuperLiga)

A legutóbbi három mérkőzésén vereséget szenvedő Sepsi OSK szombaton 13 órától a nyeretlenül sereghajtó Chindia Târgoviște vendégeként lép pályára az Ilie Oană Stadionban a SuperLiga 10. fordulójában.

A Román Kupa- és Szuperkupa-győztes sepsiszentgyörgyi csapat az elmúlt időszakban hullámvölgybe került. Cristiano Bergodi legénysége a Târgoviște vendégeként vethetne véget a mélyrepülésnek, azonban nehéz lesz érvényesíteni a papírformát. Az Adrian Mihalcea irányította együttes ebben az idényben még nem tudott győzni, háromszor játszott döntetlent és ötször kikapott. A Sepsi OSK és a Chindia eddig kilencszer találkozott az első osztályban, a Dâmbovița megyei alakulat mindössze egyszer örülhetett, négyszer döntetlen született, négyszer pedig a háromszéki alakulat diadalmaskodott.

Hadnagy Attila korábban azt nyilatkozta, szerinte az önbizalomhiány okozza a legnagyobb problémát, emiatt romlott a teljesítményük. Az ügyvezető igazgató hozzátette, bíznak abban, hogy javulnak védekezésben, és a sérülésekből visszatérő játékosok formába lendülnek. A klub vezetősége még nem gondolkodott a vezetőedző lecserélésén, remélik, a szakmai stáb megtalálja a siker kulcsát, ehhez az első lépés a szombati győzelem lehetne.

A 10. forduló programja: FC Botoșani–Aradi UTA (ma, 18.45 óra), Chindia Târgoviște–Sepsi OSK (szombat, 13 óra), FC Hermannstadt–FC Petrolul (szombat, 15 óra), FC U Craiova–FC Rapid (szombat, 21.30 óra), FC Farul Constanța–FC Argeș (vasárnap, 18.30 óra), Kolozsvári CFR–Universitatea Craiova (vasárnap, 21.30 óra), Mioveni–Kolozsvári Universitatea (hétfő, 18 óra), FCSB–FC Voluntari (hétfő, 21 óra).

Hírdetés

 

Javíthatnak a háromszéki csapatok

A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában a Sepsi OSK II. szombaton 17 órától az újonc Păulești ellen játszik a szemerjai stadionban, míg a sereghajtó Kézdivásárhelyi SE szintén szombaton 17 órától a Brassói Kids Tâmpa vendégeként lép pályára. Két játéknap után mindkét háromszéki csapat nyeretlen, a sepsiszentgyörgyi együttes egy döntetlennel és egy vereséggel nyolcadik, a felső-háromszéki gárda két vereséggel utolsó a táblázatban.

A 3. forduló programja (szombat, 17 óra): Plopeni–Zernesti Olimpic, Brassói Kids Tâmpa–Kézdivásárhelyi SE, Sepsi OSK II.–Păulești, Blejoi–Brassói SR, Székelyudvarhelyi FC–Barcarozsnyói Olimpic. (miska)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »