Véget ért Debrecenben a Görögkatolikus Metropólia liturgikusének-tábora

Véget ért Debrecenben a Görögkatolikus Metropólia liturgikusének-tábora

Töretlen népszerűségnek örvend a Görögkatolikus Metropólia liturgikusének-tábora: idén is csaknem hetven résztvevővel rendezték meg Debrecenben. Az ország minden pontjából érkeztek a 6 és 14 év közötti gyermekek, akik az egyházi énekek mellett népdalokkal és komolyzenei művekkel is ismerkedtek július 3. és 8. között.

Az egyébként csendes hétköznapok pillanatok alatt felbolydultak a debreceni metropolitai hivatalban, amikor a liturgikusének-tábor lakói birtokukba vették az épületet. Ki valamilyen hangszeren gyakorolt, ki énekelt, de bárhogyan is foglalták le magukat a gyerekek, egyvalami biztosan érzékelhető volt: az a fajta felszabadultság, ami kizárólag nyáron éri utol a kicsiket.

A tábor során egy-egy szertartás jó „terep” volt arra, hogy gyakorolják a napközben tanultakat, hiszen a gyermekek többsége szerint itt olyan magabiztos tudásra tesznek szert, amit szépen tudnak kamatoztatni majd a templomban, ahol a liturgikus énekszolgálattal válik igazán „imádságossá a jelenlét”.

Az idei táborban az egyik program a „világ első operájának” megtanulása volt. Bubnó Tamás, a tábor szakmai vezetője gyakorlatilag két nap alatt megtanította a gyerekeknek az úgynevezett Dániel-játékot, amelyet még 1974-ben mutatott be Magyarországon a Schola Hungarica Dobszay László és Szendrei Janka irányításával. A Liszt Ferenc-díjas karnagy az ősbemutatóban is közreműködött, amit latin nyelven hallhatott a közönség egészen 1997-ig, ekkor készítette el magyar fordítását Bubnó Tamás. A tábor résztvevői így ezt tanulták meg.

A karnagy szerint nincs az az énekes diák, aki ne szeretné a fordulatos történetet bemutató dallamokat; Dániel próféta, Baltazár és Dárius királyok áriáit, az eseményeket mesélő kórusrészeket. Ahogy mondja: ez a mű olyan játékos, mint egy Mozart-opera, de egyben annyira mély is, mint egy Shakespeare-dráma.

„Benne van az akkor uralkodó gregorián, az egyházi, liturgikus ének és benne van az utcazene, amit rögtön hallhattak az emberek, ahogy kijöttek a franciaországi beauvais-i katedrálisból. A darab ugyanis innen indult világhódító útjára” – mesélte Bubnó Tamás.

A gyerekek a csoportvezetőkkel és a Szent Efrém Férfikarral közösen mutatták be a művet. Saját bevallásuk szerint először félve álltak neki a megtanulásának, de az előadás végül nagyon jól sikerült, élvezték, s a közös tábori éneklést is tovább színesítette ez a program.  

Bubnó Tamás nemcsak emiatt volt elégedett, hanem azért is, mert a tábor már negyedik alkalommal bizonyította létjogosultságát.

A mai ember nagyon színesen éli az életét, aminek viszont az a hátulütője, hogy háttérbe szorult a templom. S nem azért, mert ciki, hanem mert minden más van helyette. Itt a gyerekek együtt vannak és semmi más dolguk nincs, mint hogy egyenek, beszélgessenek, énekeljenek, és egyre jobban elsajátítsák azokat a készségeket, amelyek által igazán szépen tudnak liturgikus énekeket énekelni. Öröm azt is látni, hogy azoknál, akik már negyedik alkalommal vannak itt, nem kellett az alapoktól indulni, mert beérett a tudás. A kultúra átadásának egy ilyen hét a legideálisabb formája, az egész éves tananyagot meg lehet így tanítani, s ez lenne a művészeti nevelés lényege” – összegezte tapasztalatait Bubnó Tamás.

Hírdetés

Öt korcsoportban zajlott a tanítás, a hivatal épülete mellett a Szent Miklós Szolgálóház adott helyet idén is az oktatásnak. Orosz-Tokár Edina és Kökényessy Zsófia a kiskamaszokkal töltötte el ezt a hetet, akik évről évre többen vannak. Ahogy mondták, kifejezetten „ragadós a példa, elmondják a gyerekek egymásnak, hogy milyen jó is ez a hely, így kap kedvet olyan is a részvételhez, aki még nem járt itt”.

A kánikula sem szegte kedvüket, mert annyira szeretnek énekelni. Szeretik azt, hogy itt kicsit máshogy lehet létezni, másként alakul a tanár–diák kapcsolat is, megmarad a tisztelet, de inkább partnerségi viszonyban telnek ezek a napok – mesélte Edina, és hozzátette, a liturgikus ének komplex műfaj, így a gyerekek teológiai ismerete is szélesedik, akár egy-egy hittanórának is felfogható a tanulás menete, ez pedig megalapozza hitüket.

Zsófia szerint, mivel a görögkatolikus rítus kilencven százaléka ének, kiemelt jelentőségű, hogy a gyerekek megtanulják, hiszen ezáltal lesz a liturgián való részvételük igazán aktív. Beléjük ivódik, így felnőtt korukban már nem is kell azon gondolkozniuk, hogy mit, hogyan kell énekelniük. Ha most megszeretik ezt a közeget, akkor később is jól érzik majd benne magukat.

Csoportvezetőként, lelki vezetőként idén is bekapcsolódott a tábori életbe Kocsis Fülöp érsek-metropolita, akinek olyan fontos ez az egy hét, hogy ehhez igazítja minden egyéb programját.

„Szeretem a gyerekeket, a liturgikus énekeket, és szeretek tanítani – ez a három itt nagyon szépen egymásra talál. Értékőrzés és -teremtés egyszerre ez a pár nap. Már maga a liturgikusének-verseny rendszere is egy olyan metódus, amelynek mára kézzel fogható eredménye van, sokan lettek például hivatásos kántorok. Biztos vagyok abban, hogy minden ilyen kezdeményezés az egyházunk megerősítésére szolgál” – fogalmazott a főpásztor, s emlékeztetett arra is, hogy főleg nagy múltú ortodox közösségeknél lehet jól látni, hogy a férfinak és a nőnek mi a feladata a kórusban. Az egyházi éneklés ilyetén segíti a férfi-női minták megerősítését is, ezáltal természetes módon alakulhat, bontakozhat ki a személyiség.

„Ma már alig mernek énekelni az emberek, szinte elfelejtettek nótázni is, vagy a tábortűznél dalolni. A templomban viszont énekelni kell és ez átragad ránk, s aki rendszeresen jár templomba, annak természetes lesz az ének. Ha az egyházzal együtt élünk és nem hagyjuk el, nem hagyjuk ki a hétköznapjainkból ezeket az egyházi szokásokat, akkor az nagyon sokat segít abban, hogy olyan emberek legyünk, akivé az Úristen teremtett meg minket. Kapcsolódjunk minél szorosabban az egyházhoz, akkor tudunk igazán eligazodni a világban” – mondta Kocsis Fülöp.

A tábor a hagyományoknak megfelelően záróhangversennyel ért véget, ahol minden korosztály bemutathatta szülei, nagyszülei, barátai előtt a héten tanultakat.

A táborról szóló teljes beszámoló és a képgaléria a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapján, IDE kattintva található.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »