Véget ért a Székelyek Vására Bukarestben

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a bukaresti Közpolitikai Intézet (Institutul pentru Politici Publice) által kezdeményezett „Székely hagyományok – betekintés a romániai székelység kultúrájába” című, EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 keretén belül megvalósított projekt részeként, május 7-8 között Bukarestben zajlott a Székelyek Bukaresti Vására nevű rendezvény.

A Vásárt a ROMEXPO területén rendezték meg, mintegy 40 székelyföldi népművész illetve kiállító közreműködésével, akik hagyományos kézműves termékeik, valamint jellegzetes ínyencfalatok révén közelebb hozták Székelyföldet a román fővároshoz. A standok közelében felállított színpadon székely népzene és táncegyüttesek hívogatták az érdeklődőket.

A két nap leforgása alatt megközelítőleg 15.000 érdeklődő fordult meg a standok környékén, és 190.000 követték az eseményt a Facebook oldalon. A kézműveseket meglepte a számtalan pozitív reakció, a kiállított termékeiket méltató dicséret. Interaktív vásár lévén, a gyerekeket mézeskalács díszítésre, gyöngyfűzésre, fafaragásra várták a mesterek.

A projekt keretében megvalósított monográfiát és filmet is bemutatták. Sepsiszentgyörgy környékén 2015-ben zajlott egy néprajzi kutatás, melynek fő célja a székely hagyományok, szokások és mesterségek feltérképezése volt természetes környezetükben. Ennek a terepmunkának a nyomán született a „Székely hagyományok – betekintés a romániai székelység kultúrájába” című monográfia Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzora, valamint Kinda István néprajzkutató gondozásában, amelynek melléklete egy dokumentumfilm (riporter: Erdély András, rendező: Várkonyi Eszter, operatőr, vágó: Vargyasi Levente).

A könyv és a film bemutatóját egy beszélgetés követte, amelyen részt vett Magyarország romániai nagykövete, a francia nagykövetség képviselője, valamint a Román Kormány főtitkára, a nemzeti kisebbségek képviselői, politikusok, a kultúra és az akadémiai szféra szakemberei is részt vettek.

Köszöntő beszédében Elena Tudose, az IPP igazgatója felhívást intézett a jelenlévők és a szélesebb közönség felé az „úgynevezett” jelző nélküli Székelyföld megismerésére, nem a központi sajtón keresztül, hanem első körben a ROMEXPO-ban szervezett vásáron vagy a régióba szervezett kirándulásokon.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád András meggyőződésének adott hangot azt illetően, hogy a román-magyar kapcsolatok elsősorban empátia és párbeszéd révén fejlődhetnek, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ilyen jellegű rendezvények képesek azoknak a látható és láthatatlan falaknak a ledöntésére, melyek elválasztják az etnikai közösségeket. Emlékeztetett, hogy a kommunizmus ideje alatt a román államhatalom agresszív és asszimilációs politikát folytatott a nemzeti kisebbségek ellenében, ez a politika valamelyest napjainkban is folytatódik. A változáshoz nyitás kell és közös gondolkozás, az IPP-hez hasonló partnerekkel való együttműködés reményt ad szemléletváltozásra.

A beszélgetés résztvevői felszólalásaikban hangsúlyozták a nemzeti közösségek békés együttélésének fontosságát, ezt csupán nyitással, elfogadással, kultúrára és az épített örökség védelmére fordított összegekkel, a hagyományok ápolásával és előtérbe helyezésével lehet elérni.

Hegedüs Csilla, volt kulturális miniszter, figyelmeztetett a kultúra alultámogatottságára, rámutatott, hogy míg Bulgáriában a nemzeti össztermék 1% arányban irányul kultúrára, ez Románia esetében 0,1%, ebből minimális összeg jut műemlékeink karbantartására, a nemzeti kisebbségek kultúrájának támogatására szinte alig léteznek források a központi költségvetésből.

A szervezők szerint a Székelyek Bukaresti Vására igazi sikernek könyvelhető el, a rendezvény ötletgazdái sorra kapták a bátorítást a folytatáshoz, olyan új megközelítések beemeléséhez, melyek az előítéletek leépítését, az etnikai közösségek egymáshoz való közelítését szolgálják, hiszen ez az egész társadalom javára válik.

Sepsiszentgyörgy polgármestere a folytatás mellett kötelezte el magát. Kifejezte reményét, hogy miután alkalmunk nyílt hagyományaink, kulturális értékeink bemutatására, jövőre a székely innovációba is betekintést nyújthatunk.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »