Vége

Vége

Ahogy ott ült lehorgasztott fejjel és karba tett kézzel, védekező testtartásban, nyilvánvaló jelét adta annak, hogy fél. Fél, mert a döntés, melyet néhány ember végül az egész Most-Hídra rákényszerített, nem a saját akarata volt.

Bugár Béla, Robert Kaliňák hithű szövetségese igazából maradt volna a kormányban, de szlovák tagozata ezt már nem engedte. Nem volt itt semmiféle három alternatíva, Bugár számára ez volt az egyedüli lehetséges döntés. Mert ha marad, de szlovákjai elmennek, a Most-Híd szétesik, és az előrehozott választásokon jobb, ha el sem indul.

Az is látható, hogy a kormányoldal szétesett, az ellenzék pedig érzi a lehetőséget és igyekszik összefogni.

Robert Fico ugyan még kétségbeesetten kapálózik, de már magára maradt. Az SNS távolodik mellőle és harmadik útról beszél, a Most-Híd, vagy aminek még nevezhetőek, pedig utolsó választására készül.

Azt is látni, hogy magyar-magyar összefogásról is felesleges beszélni. Túl nagy a szakadék a korrupt, a maffiát támogató, a szajrét a magyar érdekek elé helyezők és a helyenként esetlen, tapasztalatlan, de alapjában véve tisztességesebb oldal között.  Az MKP elnökének első reakciói világosan mutatják, hogy Menyhárték az ellenzéki oldalon állnak és a maffia legyőzésében érdekeltek. Nincs kompromisszum.

Az SaS erős és világos üzenetekkel kommunikál, szintén, az OĽaNO szintén, Igor Matovič ráadásul ismét egyértelmű jelét adta annak, hogy számít az MKP-ra. Nem szeretné ugyanis, ha ismét elvesznének a demokratikus szavazatok.

Mától kampányrezsim van az egész országban, a kérdés már csak az előrehozott választások időpontja. És ha a Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása miatt felbőszült utca is kitart, egy szebb és igazságosabb jövő elé nézhet az ország.

Király Zsolt

Nyitókép: reprofoto (TA 3)


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »