Vasárnaptól változtak a közlekedés egyes szabályai

Vasárnaptól változtak a közlekedés egyes szabályai

Vasárnaptól hatályos közlekedési törvény módosítása, ami több fontos változást is tartalmaz elsősorban az autósok számára.

Jóval nagyobb bírságot kaphatnak a volán mögött mobilt használók. A módosítás után a törvény bünteti a mobillal bármiféle manipulációt, még kézben sem lehet tartani vezetés közben. Ha valaki szabályt sért, 200 euróig terjedő pénzbírság szabható ki rá. Helyszíni bírság esetén 100 euró a büntetés. (Korábban 50-300 eurós bírságról írt a törvény.)

A módosítás nagy újdonsága a tehergépkocsi és buszvezető jogosítvány megszerzésének korhatárának csökkentése lett volna. Az eredeti javaslat azzal számolt, hogy a teherautóvezetői jogosjtványt 21 helyett 18 évesen lehet kiváltani, a buszvezetői jogosítványt pedig 24 helyett 21 évesen.

A törvény ezen részét azonban Peter Pamula SNS-es képviselő indítványára kivették a javaslatból, pontosabban, csak a katonai és tűzoltójárművekre tették hatályossá. A sofórhiány miatt régóta panaszkodó közlekedési ágazat így hoppon maradt – az egy más kérdés, milyen a megítélése a fiatal kamion- és buszvezetőknek. Egyébként a korhatár csökkentést az Európai Unió is támogatja.

Ellenőrző- és rehabilitációs vizsga vár a fiatal, szabályt sértő sofőrökre

Új szabály van érvényben vasárnaptól a többsávos út esetében alkalmazott cipzár-elvre vonatkozóan. A cipzár elv most már nem csak az egyik sávban lévő akadály megkerülésekor érvényes, hanem a sávok torkolatánál is. Egyúttal kötelezővé vált a „mentősáv” kialakítása torlódás vagy dugó esetén az elsőbbséget élvező autók elengedése érdekében. Ez a vasárnaptól hatályos törvény egyetlen olyan része, amely csak jövő áprilistól lesz érvényes. Ha valaki megszegi a mentősáv kialakítására vonatkozó szabályt, 300 eurós pénzbírságig büntethető, aki pedig visszaél a kialakított mentősávval, 99 eurós bírságot is kaphat.

Hírdetés

A törvény szerint elvileg szükségtelenné válik a reggeli várakozás a közlekedésrendészet épülete előtt autónk bejelentésekor. A körülményes bürokratikus eljárás helyét átveszi egy elektronikus bejelentési eljárás, amely a külföldről behozott autókra is vonatkozik.

A motoros vagy motor nélküli rollerrel közlekedőkre is szabályok vonatkoznak. Eddig a törvény egy joghézag miatt gyalogosként tekintett rájuk, így nem minősült balesetnek, ha egyikük esetleg összeütközött egy járókelővel. Sőt, alkoholt is fogyaszthattak – a törvény szerint. Ezt a joghézagot vasárnaptól a módosítás orvosolta, így rollerrel közlekedőket a törvény immáron nem motoros járművel közlekedő személynek tekinti (mint például a kerékpárosokat).

Mától hatályos a törvény: A 15 év alatti gyerekek is kapnak személyi igazolványt

Vasrnaptól már csak 3,5 tonnánál kisebb gépjárművek parkolhatnak a járdákon, akkor is csak úgy, hogy a járdából 1,5 méternyi hely maradjon a járókelőknek.

A korábbi szabálysértés miatti bírság ki nem fizetése is komoly következményekkel jár ezentúl. A rendőrök új hatáskört kaptak. Ha egy igazoltatásnál kiderül, hogy az adott sofrnek kifizetetlen bírságai vannak, a rendőrök a helyszínen elvehetik az autó rendszámtábláit és az illető jogosítványát is. A hatóságok így akarják behajtani a be nem fizetett büntetéseket.

Újdonságnak számít az is, hogy bevezetik a 365 napos autópálya-matricákat. Eddig csak általános éves matricákat lehetett kapni, ami azt jelentette, hogy az idei év bármelyik napján vásárolt pályadíjat jövő év februárjáig lehetett használni (függetlenül attól, hogy januárban, vagy októberben vásároltuk). A mostani módosításnak köszönhetően egy február másodikán vásárolt matrica a következő év február elejéig érvényes. És hogy miért nem lehetett így csinálni már korábban? Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter egy ezt firtató kérdésre két évvel ezelőtt azt válaszolta, azért, mert az évi 8 millió eurós bevételkiesést jelentenek a Nemzeti Autópálya Ügynökségnek. No comment…

További újítás


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »