Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét

Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, amelynek országos nyitó istentiszteletét a budapesti Szent István-bazilikában tartják – közölte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) az MTI-vel.

Hírdetés

A MEÖT és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közös programsorozatát megnyitó szertartást Erdő Péter bíboros, érsek és Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Egyházkerületének püspöke vezeti – írták.
   
A közlemény szerint „az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket, és imádkoznak a keresztények egységéért”.
   
Az MKPK és a MEÖT 2017-ben döntött arról, hogy az ökumenikus imahét kezdő vasárnapja egyben az üldözött keresztényekért imádkozás napja is. Ezen a vasárnapon mind a katolikus egyházközségek, mind az Ökumenikus Tanácshoz tartozó tagegyházak gyülekezetei a délelőtti istentiszteleteiken imádkoznak az üldözött keresztényekért.
   
Közölték azt is, hogy az ökumenikus imahét idei központi témája az összefogás, bibliai mottója a János evangéliumából vett idézet: „Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek”.
   
Az ez évi imahét anyagát a svájci grandchamp-i szerzetesi közösség készítette, a szö­ve­get az Egyházak Világtanácsa Hit- és Egyházszervezet Bizottsága és a Vatikán Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanácsa ál­tal lét­re­ho­zott nemzet­kö­zi bi­zott­ság tag­jai véglegesítették – olvasható a közleményben.
   
Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, az eseményen először még csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg.
   
A program Magyarországon mintegy három évtizedes hagyományra tekint vissza.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »