Vasárnap is kinyithatnak a boltok Magyarországon

Vasárnap is kinyithatnak a boltok Magyarországon

Miközben Romániában nem került le napirendről a nagy áruházláncok hétvégi nyitva tartásának korlátozása, a magyar kormány úgy döntött, hogy eltörli a vasárnapi zárva tartás előírásáról tavaly bevezetett törvényt.

nyitxz_b

Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter hétfőn, az Orbán-kormány ülésének szünetében bejelentette: a kormány azt javasolja, hogy a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást. A tárcavezető az MTI tudósítása szerint a döntést egyebek mellett azzal magyarázta, hogy a vasárnapi munkavégzés tavaly március 15-e óta hatályos tilalma megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben Magyarországon.

Rogán kifejtette: bár a kormánypártok eredeti célkitűzései megvalósultak a jogszabállyal – hiszen a kiskereskedelemben egy munkavállalót sem lehetett munkára kényszeríteni az elmúlt egy évben, a kereskedelmi szektor és a foglalkoztatottság bővült, a forgalom egy része pedig átterelődött a multinacionális cégek felől a közepes vállalkozások irányába –, szerinte nemcsak a gazdasági célkitűzéseket kell értékelni, mert „hat évvel ezelőtt arra kaptunk mandátumot, hogy az emberekkel együtt kormányozzunk”.

„Fontosak az elemzések, fontosak a vélemények, de a legfontosabb mégiscsak az, hogyan gondolkodnak erről az emberek, és az elmúlt egy évben nem sikerült meggyőzni őket arról, hogy ez az intézkedés az ő szempontjukból is sikeres” – jelentette ki Rogán Antal. Külön kiemelte, hogy nem sikerült meggyőzni a nőket, mert közülük sokan hangsúlyozták: a vasárnapi munkavégzés tilalma megnehezíti a családok mindennapi életét. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője közölte, az Országgyűlés akár már kedden, kivételes sürgősséggel szavazhat a most benyújtott előterjesztésről, így az akár már a hétvégén hatályos lehet.

Ezáltal okafogyottá vált a Magyar Szocialista Párt (MSZP) által kezdeményezett, a Nemzeti Választási Iroda által hitelesített népszavazás a vasárnapi boltzár ügyében. Rogán közölte, a népszavazás költsége 4-5 milliárd forint lett volna, amihez a politikai vita és a kampány költségei kapcsolódtak volna, így a jogszabály visszavonása jelentős megtakarítást jelent.

A magyarországi ellenzéki pártok üdvözölték a kormány döntését, egyúttal szerintük a kabinet kapitulált a boltzár ügyében. Támogatja a kormány kezdeményezését a Fidesz-frakció, amelynek vezetője, Kósa Lajos közölte: nem tartják vereségnek a döntést, bár szerinte az kétségtelen kudarc, hogy ez embereket nem tudták meggyőzni egy olyan intézkedés helyességéről, amely meghozta a hozzá fűzött reményeket. A boltzárat kezdeményező Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) úgy reagált: megérti a kormány szempontjait és elfogadja a kabinet döntését.

Mint ismeretes, korábban romániai képviselők egy csoportja is felvetette, hogy a kiskereskedők előnyben részesítése érdekében szombaton csak részlegesen, vasárnap pedig egyáltalán ne nyissanak ki a nagy áruházláncok. A törvénytervezetet kidolgozó honatyák nemrég azzal a kompromisszumos ajánlattal rukkoltak elő az intézkedést hevesen ellenző multinacionális vállalatoknak, hogy akár éjszaka is nyitva tarthatnak, ha a polcaikon kínált hús-, tej- és sütőipari termékek, valamint a gyümölcs és zöldség legkevesebb fele belföldi termék.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »