Városünnep Gyergyószentmiklóson

Városünnep Gyergyószentmiklóson

Nem marad el a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Napok, de a megszokottnál kevesebb rendezvény lesz, főzőverseny, dísztanácsülés és a testvértelepülések fogadása nélkül. Nem marad idén városünnep nélkül Gyergyószentmiklós sem, holott korábban úgy tűnt, hogy ez így lesz.

 Mégsem marad el a városünnep Gyergyószentmiklóson

Képünk illusztráció • Pinti Attila

December 4-6. között rendezik meg a Szent Miklós Napokat, nagyobb tömegrendezvények nélkül – derült ki szerdán. A városházi alkalmazottak a rendezvényeket három kategóriába sorolták: lesz, amit csak online lehet követni; lesz, amibe online és jelenléttel is be lehet kapcsolódni; illetve olyan is, aminek csak azok lesznek részesei, akik ott lesznek az adott programponton. Újdonság, hogy díszvendége is lesz a rendezvénysorozatnak, Magyarország bukaresti nagykövetét hívták meg a Szent Miklós Napokra.

Hírdetés

Mint kiderült, december 4-én, szombaton főként a sporté lesz a főszerep. A mozgás mellett gyermekeknek szóló foglalkozásokat is hirdetnek a Gyergyószentmiklósi Művelődési Ház termeiben. A Szent Miklós-napi Zsibongóra előzetes regisztrációval mehetnek az óvodások és a diákok. A városnapok első napján Jánossy Alíz 100 gyergyószéki recept több mint 100 gyergyószéki háziasszony, valamint a Baby szakácskönyve című kötetek bemutatójára is sor kerül. December 5-én vasárnap a zenén lesz a hangsúly. A déli gyertyagyújtást követően a főtéren román nyelvű kolindák hangoznak el a Sf. Nicolae Gimnázium diákjainak közreműködésével. Kiemelt program a Made in Gyergyó címet viselő beszélgetés, amelynek keretében a négy gyergyószentmiklósi zenekar, a Bagossy Brothers Company, a No Sugar, a 4S Street és a Teddy Queen néhány tagja osztja meg mikulásjárással, ünnepekkel kapcsolatos élményeit.

A beszélgetést feldolgozások szakítják meg, a Salamon Jam Orchestra a négy együttes dalait adja elő. A Szent Miklós templomban adventi zenei áhítaton vehetnek részt a klasszikus zene szerelmesei, este pedig a My Jazz Band lép fel a Yourlivingroomban. A Szent Miklós Napok keretében hagyománnyá vált kreatív pályázatokat idén kizárólag online hirdették meg a szervezők az óvodások és kisiskolások számára A Mikulás szánja című rajzpályázat mellett A Mikulás krampuszai elnevezésű versmondó és énekpályázatot ajánlják.

A V-VIII., illetve a IX-XII. osztályos diákok tematikus meseíró versenyre nevezhetnek, illetve az ünnepekre való készülődést megörökítő fotópályázatot is hirdetnek. A pályázatokkal kapcsolatos további részletek a Szent Miklós Napok oldalán találhatóak. A pályamunkákat december 2-ig lehet elküldeni az [email protected] e-mailcímre, jelölve a pályázó nevét, életkorát és a tanintézményt.

A tavalyi évhez hasonlóan a városi Mikulások idén is útnak indulnak vasárnap délután. Hétfőn lesz a Szent Miklós templom búcsúünnepe, a HalVirág Bábszínház Macskacicó című bábelőadása, a Figura Stúdió Színház Hol vagy te paszományos című új előadása, valamint egy román nyelvű szórakoztató műsor, a bukaresti Constantin Tănase Színház vendégszerepel a Művelődési Házban .

A programokon való részvétel az érvényes járványügyi szabályok betartásával lehetséges; az eseményekre kizárólag zöldigazolvánnyal rendelkező személyek mehetnek be, kivéve a 12 éven aluli gyermekeknek szóló rendezvények, kötelező a védőmaszk viselése, illetve a távolságok betartása. A helyek száma korlátozott, ezért regisztráció szükséges a Szent Miklós Napok oldalán vagy a 0787-755 294-es telefonszámon.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »