Varga László botrányosnak tartja Fremond Árpád kijelentését

Varga László botrányosnak tartja Fremond Árpád kijelentését

Felháborítónak nevezte Fremond Árpádnak, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnökének minapi, a MM‒VMDK-listát minősítő kijelentését Varga László, a Magyar Mozgalom egyik alapítója.

Mint már korábban arról beszámoltunk, Fremond Árpád, a VMSZ tisztségviselője sajtótájékoztatóján azt mondta, az “MM‒VMDK-lista is azt próbálja kommunikálni, hogy ők egy magyar választható opció, de a listák nem így vannak kihirdetve: ők egy magyar-horvát lista”, s Varga László szerint, az ilyen megfogalmazást már magunk mögött kellene tudnunk.

Varga azt hangsúlyozta, a VMSZ listáján is vannak olyan nevek, akik a belgrádi, pancsovai, zimonyi szerb közösséghez tartoznak, amit ő viszont inkább értéknek, mintsem akadálynak tart. Hozzátette, ahogyan a VMSZ listáján is vannak más nemzetiségűek, a Magyar Mozhalom listáján is a magyarokon kívül szerepelnek szerbek, horvátok és bunyevácok.

Varga megjegyezte, az elmúlt években a VMSZ bebizonyította, mennyire mellékes számára a vajdasági magyar közösség érdeke, alátámasztásul felhozva azt, hogy a szerbiai parlamentben a VMSZ támogatta a mezőgazdasági földterületekről, vagy a közszférából való elbocsátásokról szóló törvényeket. (RTS)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »