Varga Judit: erős nemzetállamokon alapuló erős Európára van szükség

Varga Judit: erős nemzetállamokon alapuló erős Európára van szükség

Erős nemzetállamokon alapuló erős Európára van szükség, ezt a koncepciót Magyarország mellett számos európai uniós tagállam támogatja – jelentette ki az igazságügyi miniszter a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetemen csütörtökön, Sátoraljaújhelyen.

Varga Judit a Nemzeti kisebbségvédelem a Kárpát-medencében és Európában című panelbeszélgetésen azt mondta, nem véletlen, hogy a föderalista, illetve az erős nemzetállamok erős Európája koncepció összeütközését látni mostanában.

Ezért kezdik el relativizálni, nevetségessé tenni a család és a nemzet fogalmát, veszélyesnek tartva, sokszor összemosva régi történelmi időkkel – mondta Varga Judit, hozzátéve, emiatt fontos „mindenhol asztalra tenni az ellenkező, alternatív álláspontunkat”.
A kisebbségvédelemről szólva közölte, azt jobbára „relatívan, diszkriminatívan értelmezi a mostani brüsszeli adminisztráció”.

Míg a szexuális kisebbségeket és a genderügyet akár a jogalapot megkerülve is védelmezik, addig az őshonos kisebbségek védelmét kevésbé tartják fontosnak – mondta a miniszter.

Varga Judit – utalva Orbán Viktor Európa lehetséges jövőjét felvázoló téziseire – azt mondta: Magyarország letette a hét pontot, amely vitákat generált.

Hírdetés

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága soros magyar elnöksége kapcsán kérdésre válaszolva azt mondta, nemzetközi konferenciát rendeznek a kisebbségvédelemről Budapesten és Strasbourgban; fontos céljuk a nemzetközi érzékenyítés.

Vincze Lóránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője az őshonos kisebbségek védelméről szólva kettős harcról beszélt: egyrészt önkormányzati, nemzeti és európai szinten jogi kodifikációval kell védeni őket, másrészt a konkrét esetek, jogsértések feltárására és kivizsgálására van szükség.

Bocskor Andrea kárpátaljai politikus, a Fidesz európai parlamenti képviselője azt mondta:

Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt román parlamenti képviselője szerint a nemzeti kisebbségvédelem célja, hogy a közösségek megmaradjanak saját identitásukban.
Ennek eszközeként az európai nyomásgyakorlást, az anyaország támogatását, a többségi nemzetek érzékenyítését és a közösségek megtartását, összetartását, fejlesztését nevezte meg.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »