Varga Judit: először van valóban európai kérdése az EP-választásnak

Varga Judit: először van valóban európai kérdése az EP-választásnak

A bevándorlás kérdése határozhatja meg az Európai Parlamenti választás tavaszi kampányát – vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára.
“Ebben a kampányban van először egy valóban európai kérdése, témája az európai parlamenti választásoknak,
az, hogy a bevándorláspártiak vagy a bevándorlást ellenzők fognak-e felülkerekedni. Erről kell most minden választópolgárnak döntenie. Egyértelműen – a felmérések is bizonyítják – a biztonság és a migrációval összefüggő kérdés foglalkoztatja őket elsősorban. Ez a mindenek felett álló valódi kérdés a választásokon.”

Varga Judit szerint az Európai Parlamentben is olyan döntések születnek, amelyek erősítik a bevándorlás ellen, illetve mellette érvelő pártok közötti vitát.

“Ezt lehet látni már a mostani előzményekből is. Hogyha megnézzük, hogy az Európai Parlamentben is milyen témák kerülnek elő, akkor kibújik a szög a zsákból. Az elmúlt héten is az Európai Parlament hirtelen olyan intézkedéseket fogadott el, amelyekről tudni, mindenképpen a migrációt ellenző országokra próbálnak nyomást gyakorolni. Látjuk, hogy egy olyan egyszerű képlet kezd kibontakozni, hogy
ha egy országban bevándorlást pártoló politikai többség van, akkor ott »működik a jogállam«, ahol ellenző fősodor van, ott »nem«,
és így próbálnak pénzügyi eszközökkel különböző jogállamisági eszközökkel nyomást gyakorolni a kormányokra.”

Az európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, a magyar kormánynak is a migrációt ellenző álláspontja miatt kell konfliktusokat megoldania.

Hírdetés

“Könnyen rásütik egy-egy országra, hogy nincs ott jogállam. Ezek ilyen megfoghatatlan fogalmak, de pontosan elég ahhoz, hogy politikai nyomás alá helyezzék az adott kormányt, amelynek a hamis vádak alól tisztáznia kell magát. Szeptember 12-én elindították Magyarország ellen a 7-es cikkelyt, azóta nincs kérdés az egyes kifogásolt jogszabályokkal kapcsolatban. Viszont az EP nem elégedett ezzel a haladási tempóval, a zöldek már megint napirendre akarják venni a kérdést, hogy problémák vannak velünk.”

Varga Judit hozzátette: a bevándorlás témája és annak következményei káros hatással vannak az Európai Uniós intézmények működésére.

A visegrádi négyek csoportjának tagjai történelmi múltjuk miatt is jól működnek együtt az Európai Unióban is – hangsúlyozta a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára.

“A V4-es együttműködés az elmúlt években nagyon sokat fejlődött és sikeres formációvá alakult. Ezek az újonnan csatlakozott országok hasonló helyzetben vannak, de hasonló történelmi hagyományaik miatt is jól tudnak együttműködni. Eddig egy nagyon jó, pragmatikus együttműködést mutattunk, ami azt jelenti, hogy
megtanultuk az uniós játékszabályokat; a nagy tömegben az sikeres, aki szövetségeket tud kötni a főbb érdekei mentén.
Igazából ugyanazt tesszük, mint amit a nagyok is tettek korábban. Ha ehhez a formációhoz még többen csatlakoznak – ezt V4 plusz néven szokás emlegetni -, akkor még több esélyünk van arra, hogy sikeres szakpolitikákat valósítsunk meg. A V4 formáció nagyon összetartó, látjuk is az olasz közeledést hozzá.”

Arról is beszélt, hogy melyek a visegrádi országok legfontosabb közös témái.

“Több ilyen is van, én az elmúlt kilenc évemet a környezetvédelemmel, a klímapolitikával töltöttem tanácsadóként az Európai Parlamentben, és rendre ezekben a ‘dossziékban’, akár a gyárak kibocsátása, akár a hulladékgazdálkodás, együtt tudtunk indulni a tárgyalások során, múltunk, ipari szerkezetünk miatt is.”

Az európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte, hogy az uniós forrásmegosztással nemcsak a kisebb tagországok nyernek, hanem a nyugati államok is komoly piacokhoz jutnak.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »