Varga Judit: Áldozatsegítő Pont nyílt Salgótarjánban

Áldozatsegítő Pont nyílt Salgótarjánban – jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán kedden.

Hírdetés

„Ismét egy lépéssel közelebb kerültünk kitűzött célunk eléréséhez, hogy minden megyében elérhetővé tegyük az áldozatsegítő szolgáltatásokat az arra rászorulók számára” – írta a miniszter.
   
Az új Áldozatsegítő Pont jelentősen elősegíti a hatékonyabb áldozatsegítést Nógrád megyében, idővel nagyobb központ is nyílhat. A salgótarjáni irodahelyiséget a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében alakították ki – írta Varga Judit.
   
Megfelelő jogi, érzelmi és pszichológiai segítségnyújtás nélkül az egyén nehezebben, vagy egyáltalán nem tudja feldolgozni az áldozattá válással járó megrázkódtatást. „Ezért az együttműködő partnerekkel, így a rendőrséggel közösen olyan rendszerek és lehetőségek kiépítésén dolgozunk, melyeknek köszönhetően minél több rászorulót el tudunk érni! Fontos, hogy mindenkihez eljusson az üzenet: van segítség!” – tudatta az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »