Varga Judit: a kormány az áldozatok mellett áll

A kormány az áldozatok mellett áll – jelentette ki az igazságügyi miniszter a tárca családjogi civil munkacsoportjának csütörtöki budapesti ülésén.

Varga Judit elmondta: a nők, a gyerekek, a családok védelmének további erősítése érdekében a kormány szeretné elősegíteni az együttműködést a védelmi rendszerben résztvevő különböző – állami és nem állami – szervezetek között. Ez a célja a civil szervezetek képviselőinek részvételével megtartott csütörtöki ülésnek is – tette hozzá.

Hírdetés

A kormány azonnal reagált a családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás közelmúltbeli tragikus eseteire, például a feltételes szabadságra bocsátás és a gyermekvédelmi jelzőrendszer szabályozásának módosításával – folytatta -, de általában nincs jogalkotási kényszer. Semmi szükség a törvények szaporítására, elsősorban a meglévő jogszabályok hatékonyabb alkalmazása, a rendszerben lévő lehetőségek jobb kihasználása a fontos, és csak ha feltétlenül szükséges, akkor alkotnak újabb jogszabályokat – hangsúlyozta a miniszter.

Az első feladat az érintett szervezetek jobb együttműködésének, az áldozatokhoz való empatikus hozzáállásnak és az információáramlásnak a javítása – közölte. Azért is szükség van erre, hogy az érintettek tisztában legyenek azzal, hová fordulhatnak segítségért. Főként a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése, a kapcsolati, családon belüli erőszak, a kapcsolattartás és a jogellenesen külföldre vitt gyerekek hazahozatala terén keresik a különböző intézmények, szervezetek közötti jobb koordináció lehetőségét – mondta Varga Judit.

A minisztérium a [email protected] e-mail címre várja az ezzel a témával kapcsolatos javaslatokat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »