Varga-Damm Andrea nem adja vissza mandátumát, de továbbra is a Jobbik-frakció tagjaként kívánja folytatni munkáját

Nem adja vissza mandátumát Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője – erről a Jövő TV reflektor című műsorában beszélt. A képviselő hozzátette:  a jövőben is a Jobbik-frakció tagjaként szeretne dolgozni. 

A képviselőt még szerda este szólította fel a párt elnöksége, hogy 24 órán belül adja vissza országgyűlési mandátumát. A döntés amiatt született, mert kedden az ellenzéki párt szándékával ellentétes módon megszavazta a kormánypártok állami megfigyelőrendszerről is szóló, 282 paragrafusból álló salátatörvényét. 

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Jobbik nyilvánosan elismerte hibáját, mint fogalmaztak:

Hírdetés

„Hibáztunk, mert nem vagyunk tévedhetetlenek. Emberek vagyunk.”

A törvény elfogadását egyébként önmagában nem befolyásolták a jobbikos szavazatok, hiszen a kétharmados kormánypárti többség erre elegendő felhatalmazást adott. A Jobbik közleménye szerint a párt elnökségében bizalmi válság alakult ki Varga-Damm Andreával szemben, ezért elvárják, hogy vállaljon felelősséget hibájáért. 

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »