Várakozások szerint kamatot emelhet az MNB Monetáris Tanácsa

Kedden tartja júniusi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, a testület egyúttal tárgyalja a legfrissebb Inflációs jelentést is. A jegybank vezetői korábban jelezték, hogy júniusban monetáris szigorítás várható; a Reuters hírügynökség elemzői konszenzusa szerint 25 bázisponttal emelhetik a kamatot.

Az alapkamat júniusi emelésének lehetőségét először a jegybank részéről Virág Barnabás, az MNB alelnöke vetette fel a Reutersnek adott nyilatkozatában még május közepén.

Matolcsy György jegybankelnök a Világgazdaság üzleti napilap konferenciáján később megerősítette: amennyiben a monetáris tanács tagjai úgy látják,

akár már júniusban sor kerülhet a kamatemelésre.

Hírdetés

Kiemelte: az infláció tartós megemelkedése veszélyeztetné a kilábalást, a kamatemelést elbírná a magyar gazdaság és „kötelezővé is teszi” az inflációs veszély.

Ezt követően Pleschinger Gyula, a monetáris tanács tagja – múlt hétfőn – azt mondta a témában, hogy meg kell találni az egyensúlyt a monetáris szigorítással. Amennyiben túl lassan haladnak, növelnék az inflációs kockázatokat, amennyiben azonban túl gyorsan, az alááshatja a gazdasági növekedést – magyarázta. Szerinte érdemes lehet az alapkamat és az egyhetes betéti kamat közötti különbséget megszüntetni. Kamatemelésekre – jegyezte meg – az inflációs jelentések megjelenésével egy időben kerülhet sor, negyedévente.

Legutóbbi, májusi ülésén a tanács nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét, és a kamatfolyosó sem változott. A monetáris tanács legutóbb tavaly júliusban változtatott az alapkamaton, akkor 15 bázisponttal csökkentette azt. Előtte júniusban szintén 15 bázisponttal mérsékelték a kamatot, amely 2016. május 25. óta állt 0,90 százalékon.

A legutóbbi ülésről kiadott jegyzőkönyvben a monetáris tanács hangsúlyozta: az infláció tartós emelkedésének elkerülése érdekében a monetáris tanács készen áll a monetáris feltételek szigorítására. Az értékelésben jelezték, hogy a júniusi inflációs jelentés előrejelzését kiemelt fontosságúnak tekintik.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »