Van még remény: Lassan visszatér az élet a Sajóba

A szlovák környezetvédelmi tárca azt állítja, vizsgálataik szerint lassacskán visszatér az élet a Sajóba. 

A tárca közleményében az áll, a korábban kihaltnak tekintett szakaszokon a növények „nem szenvedték meg nagyon a pusztítást”, és az érintett szakaszokra az első halfajok is visszatértek. 

A tárca szakértői szerint a növénytársulásokat tekintve nem változott a folyó fajösszetétele.

Az augusztus eleji felmérés alapján ma is ugyanazok a növényfajok találhatóak meg a folyóban, mint a SIDERIT vállalat szennyezése előtt. Pár nappal korábban egy ichtiológiai, azaz haltani vizsgálatra is sor került, ez is pozitív eredménnyel zárult. 

A Sajóban még mindig van élet

– állítja a tárca.

Hírdetés

Portálunk az elmúlt hetekben számos alkalommal foglalkozott a Sajó-szennyezéssel. Mint ismert február és június között, a szlovák állam tétlenül figyelte, ahogy egy közeli, mára bezárt bányából nehézfémekkel terhelt víz ömlik a Sajó folyóba. Helyi civilek hívták fel a közvélemény figyelmét az elképesztő természeti katasztrófára, mégis, hónapok teltek el anélkül, hogy érdemi kormányzati lépésre került volna sor.

Júniusban az első intézkedéseknek köszönhetően végül sikerült mintegy 80%-kal csökkenteni a szennyező anyagok koncentrációját, bár a víz elképesztő rőt színen ez nem mutatkozott meg.

A tárca illetékesei azt állítják, ahogy arra számítani lehetett, a folyó növényvilága nem szenvedte meg nagyon a szennyezést. Három különböző ponton vizsgálták a növényeket, mindhárom helyen kielégítő eredménnyel.

Az állatvilággal már más a helyzet. A haltani monitorzásból kitűnt, nem csak a fajgazdagság marad el a korábbi szinttől, az ott élő egyedek egészségi állapota és kormegoszlása is rossz. Néhány helyen csak ivadékokat találni, kifejlett halakat alig. 

A szakembereknek három, természetvédelmi szempontból jelentős halfaj, a botos kölönte, tiszai ingóla és kárpáti márna egyedeit sikerült megtalálniuk a folyóban.

Ezen kívül a fürge cselle és a sújtásos küsz egyedeit is megfigyelték. Ezek valószínűleg az alsóbb mellékfolyóiból kerültek újra a Sajóba – állítják a minisztérium szakemberei, akik ígérik, a következő hónapokban folyamatosan figyelik majd a folyó élővilágát. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »