Van Isten, van örök élet, a többit majd meglátjuk – Szabó Ferenc SJ az Isteni színjátékról

Van Isten, van örök élet, a többit majd meglátjuk – Szabó Ferenc SJ az Isteni színjátékról

Idén az egész világ megemlékezik Dante Alighieri, minden idők legnagyobb költője, az Isteni színjáték írója halálának 700. évfordulójáról. „Szent poémájában” Dante a Pokol, Purgatórium és Paradicsom képét festette meg. Szabó Ferenc jezsuita szerzetes pappal, teológus költővel beszélgettünk.

– Olvastam a Facebookon, hogy kilencvenévesen tanulmányt ír az Isteni színjátékról. Mióta foglalkozik Dante életével és munkásságával?

– Az, hogy hónapok óta tanulmányozom Dantét, és az Isteni színjátékkal a szellemvilágban utazgatok, számomra nemcsak tudományos kutatás a költő halálának hetedik centenáriuma alkalmából, hanem egzisztenciális tevékenység: belejátszik ebbe az is, hogy elmúltam kilencvenéves. A zsoltáros azt írja, hogy az ember élete hetven év, ha jól megy, akkor nyolcvan, én pedig már húsz év ráadást kaptam a gondviseléstől. Nagy élményt jelentett nekem ez a munka, éjjel-nappal olvastam a Nádasdy-féle legújabb fordítást, néha elővettem Babitsot is. Körülbelül tíz évvel ezelőtt egy nyaralásom hetében elolvastam a színjátékot eredetiben, illetve Babits Mihály rímes fordításában és kommentárjával. Most, mivel Dante teológiáját tanulmányoztam, inkább a tartalomra figyeltem, és ebből a szempontból Nádasdy Ádám ritmusos fordítása sokszor hűségesebb az eredetihez. Ő a tercinákat, a rímeket nem tartotta meg, de a szöveg könnyebben érthető, mint Babitsnál.

Ez az én egzisztenciális végkövetkeztetésem is. A száműzött Dante Ravennában halt meg. Amikor tavaly ravennai küldöttség járt Ferenc pápánál, a Szentatya már akkor felhívta a figyelmet az Isteni színjáték költője halálának közelgő hétszázadik évfordulójára. Ez a hatalmas költemény, és egyáltalán, az emberi sors, engem mindig érdekelt. Az elmúlt évtizedekben sokat írtam – főleg a verseimben – a végső dolgokról, a születés, a halál, a halhatatlanság, a feltámadás, a kezdet és a vég titkáról.

– Mi a jelentősége annak, hogy Ferenc pápa Az örök fény ragyogása kezdetű apostoli levelében részletesen megemlékezik Dante és az Isteni színjáték ma is időszerű reményüzenetéről?

– Nagyon nagy jelentősége van ennek. Száz évvel ezelőtt XV. Benedek pápa hívta fel a figyelmet Dante halálának 600. évfordulójára. Azért is említésre méltó ez a tény, mivel – amint száz évvel ezelőtti nagy tanulmányában Prohászka Ottokár említi –, „hajdanában a pápa követe meg akarta égettetni a Divina commediát, és csak hatalmas nagy urak befolyásának köszönhető, hogy az meg nem történt”.

– Tény, és a Színjátékból is kiderül, hogy Dante és az Egyház kapcsolata finoman fogalmazva is feszült volt. Szerette az Egyházat, éppen ezért ostorozta egyes pápák, klerikusok bűneit. 

– Auguste Valensin francia jezsuita Dante kereszténysége című monográfiájának bevezetőjében bővebb tájékoztatást nyújt a középkori költőóriást ért gyanúsításokról, amelyek jórészt azzal magyarázhatók, hogy rokonszenvezett a spirituális reformmozgalmakkal, így például a joachimizmussal. A találgatásoknak alapot adott a Commedia allegorizálása, a szimbólumok erdeje a rejtjeles utalásokkal. A reformáció idején Dantét egyesek – a pápaság és az egyháziak bírálata, valamint az eljövendő spirituális, evangéliumi egyház hirdetése miatt – Luther előfutárának tartották. A Pokolban szereplő Veltro (Agár) – a sokat vitatott szabadító, üdvözítő – nevében Luther rejtett anagrammáját látták. Roberto Bellarmino bíborosnak meg kellett védenie a költőt. Ugo Foscolo, 19. században élt forradalmár költő Dantét a pápaság ellenségének tartotta, politikai és vallási reformátornak. Eugène Aroux író 1854-ben IX. Piusznak ajánlotta Dante eretnek, forradalmár, szocialista című könyvét, amelyben kifejezte azt a meggyőződését, hogy Dante a hite és a tanítása révén kizárta magát az Egyház közösségéből, sőt egyike az Egyház legveszedelmesebb ellenségeinek. Aroux szerint Dante az albigensek (tiszták) által elfogadott gnosztikus-manicheus eszmék híve. (Ezekre a vádakra egyébként Prohászka püspök is utal az említett 1921-es tanulmányában.) Mások Dantéban kifejezetten manicheust láttak vagy kabbalistát, Swedenborg előfutárát, összeesküvőt, titkos szekta tagját, aki ezoterikus nyelvet használ: ezért hangoztatták, hogy a Commediának van egy valós és egy rejtett értelme. 

– Az említetteken kívül kikre hivatkozik még a tanulmányában?  

– Írásom törzsrészében megállapítottam: a költő Dante túlvilági útja Szent Ágoston örök szép vallomását példázza:

Az egyik központi fejezetben Hans Urs von Balthasar jezsuita teológusra hivatkozva írtam, hogy Dante életművének középpontjában a saját személyisége áll: „nemessége, hírneve, keresztény küldetése, felelőssége. A népnyelvben, a népnyelvű lovagi költészetben megtalálja a saját megváltó igazságát, ezt kifejezi már az Új Életben, a Beatricéről szóló szerelmi dalokban. Az Isteni színjáték fogantatásakor a kairoszban az ókori kultúra és keresztény teológia teljes összhangban fonódik össze egymással, s Vergilius teljes természetességgel adja át védencét (első útja célpontjánál) Beatrice kezébe.”

A színjáték főszereplője maga a költő. A sötét Pokol dermedt világában tett látogatása után emelkedik a Fény felé, s purgatóriumi tisztulása („gyónása”) után csillagközi „űrutazása” fokozott lendületet vesz a vakító Nap irányába, hogy végre megnyugodjon a szentekkel az Isten-látás boldogságában: „Az isten-forma táj iránti szomj / mely velünk van teremtve, úgy röpített, / milyen gyorsan fönn az ég forog.”

– Dante több pápát és egyházi méltóságot is a Pokolban helyez el művében. Szerepet játszik ebben az, hogy úgy gondolta, részben VIII. Bonifác hatására száműzték szülővárosából, Firenzéből?

– Hans Urs von Balthasart idézem: „A legtöbb pápa a Pokolban senyved, a tisztulás hegyén Dante csak kettővel találkozik, a mennyben eggyel. A középkor elvilágiasodott egyházát Dante vég nélkül bírálja, Beatrice és Péter még az empyreumból (mennyországból) is elmarasztaló szavakat zúdít alá a romlottakra. A Paradicsomban (27,19–45) egy félelmetes képben a megdicsőült Pétert hirtelen vöröslő düh fogja el, és nekiront az elvetemült VIII. Bonifácnak.”

– Szent Péter az Egyházat megosztó hatalomvággyal és pompahajhászással vádolja egyes utódait.

Hírdetés

– Igen, azokat a pápákat, akik politizálva visszaélnek a kulcsok hatalmával, és a simónia (lelki javakkal, egyházi tisztségekkel való üzletelés – a szerk.) bűnébe esnek. Utánuk sorra kerülnek a püspökök és az egész klérus is, egy részük a Pokolban szenved. Dante úgy látja, hogy reformra szorulnak a nemrég alapított szerzetesrendek is, amelyek elvilágiasodnak, nem követik az evangélium szellemiségét. Balthasar így következtet: „Dante gyermeki módon kötődik Krisztus Egyházához, az Egyház szentségeihez és az általa hirdetett isteni Igéhez. És az a remény élteti, hogy miként a mindenre gyógyírt hozó császár támad, az egyház is megtisztul majd.” Amikor Dante Krisztus jegyesének torzulásait, bűneit ostorozza, „haragjában nincs semmi szektásság, semmi heterodox joachimita hév, ez pusztán annak a laikus kereszténynek a szeretetéből fakad, aki úgy látja, megfosztják Krisztus Lelkére és javaira támasztott (…) jogától.”

– A dogmatikai igazságok hogyan jelennek meg a Színjátékban?

– Főleg a Paradicsomban folytonosan visszatérnek a dogmatikai igazságok: a szentháromságos Isten szeretetből alkotta a mindenséget;  Isten az embert  a saját képére és hasonlatosságára teremtette és magához rendelte; a világ a végtelen Jó kiáradása, ezért jó; az erkölcsi rossz (bűn) a teremtmény engedetlenségével lépett a világba;  Krisztus, az Istenember a halálig menő engedelmességével – keresztjével és feltámadásával – fordította meg a bukott emberiség állapotát; a Szentlélek szívünkbe árasztott szeretetével, az isteni kegyelemmel szabadon együttműködve eljuthatunk Isten boldogító színelátására.

– Ferenc pápa Az örök fény ragyogása kezdetű apostoli levele 3. pontjának ezt a címet adta: „A remény prófétájának költői küldetése.” A Színjáték értelmezői ugyanakkor általában a Poklot emelik ki a műből, és gyakran idézik belőle ezt a mondatot: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.” 

– Ferenc pápa leszögezi: „Dante saját életét újraértelmezve a hit fényénél felfedezi a rábízott hivatást és küldetést, így – paradox módon – egy látszólag kudarcot vallott, csalódott, bűnös és letört emberből a remény prófétájává válik.” A levél az Isteni színjáték költője, a remény prófétája üzenetének időszerűségét hangsúlyozza. Ferenc pápa szerint „az Isteni színjáték két tartóoszlopa az ember lelkébe ültetett Isten utáni vágy és a cél, a boldogság, melyet a Szeretet-Isten látása adhat meg”.

Ugyanez a végtelen vágy, a nyugtalan istenkeresés jellemezte nemcsak az Isteni színjáték felülmúlhatatlan fordítója, Babits Mihály világnézetét, hanem Prohászka Ottokár püspökét is, aki szinte azonosult a Szent Ágoston és Szent Bernát szellemében szárnyaló olasz költőóriással, aki szerint az amor, „a Szeretet mozgat napot és minden csillagot”. 

Ferenc pápa hivatkozik a Cangrande della Scalához írt XIII. levélre, amelyben Dante ezt írta a Commediáról: „Röviden annyit kell mondani, hogy az egésznek és a résznek is az a célja, hogy a jelenleg élőket a nyomorúság állapotából eltávoztassa, és a boldogság állapotára vezesse.” Az a szándéka, hogy megnyissa a szabadulás útját az emberi romlás („sötét erdő”) minden formájából, és ezzel megmutatja a végső célt, a boldogságot: ez egyrészt az élet teljessége a történelemben, másrészt az örök boldogság Istenben. Dante ennek a kettős célnak, ennek a merész életprogramnak a hírnöke, prófétája és tanúja, akit Beatrice megerősít küldetésében: „figyeld most jól a kocsit; és amit / itt látsz, azt írd meg majd, ha visszamész” (Purg 32,103–105).

Ehhez hasonló buzdítással fordul Dantéhoz a Paradicsomban Szent Péter is, aki – miután VIII. Bonifác pápát félelmetes szavakkal szidalmazta – így biztatja, bátorítja a költőt: „És te, fiam – hiszen tested halandó, / s még visszamész oda –, nyisd ki a szádat: / ne titkold, amit én sem titkolok.” (Par 27,64–66) 

Miközben a költő elítéli az Egyház bizonyos csoportjait, a pápák, a klerikusok romlottságát – Damiani Szent Péter, Szent Benedek és Szent Péter szavain keresztül –, a mélyreható megújulás szószólójává válik. A Gondviselést hívja segítségül, hogy támogassa küldetése teljesítésében: „Ám a Gondviselés, mely Róma hírét / s a világot megvédte Scipióval, / hamarosan segít, én azt tudom.” (Par 27,61–63) 

– Több hónapon keresztül intenzíven dolgozott a Dante-tanulmányán. Hogyan összegezné mindazt, amit átélt közben?

– Az esszém írása közben született egy bizonyos „látomásom”. Miközben Danténak a Paradicsomban megfogalmazott néhány egészen modern teológiai fejtegetését elemeztem – például azt, amelyben megkérdőjelezi a korabeli felfogást Isten üdvösségtervéről: vajon igazságos-e, ha a meg nem keresztelteket, a nem hívőket kárhozatra vetheti a Szeretet-Isten –, kialakult a következő hipotézisem:

– Mire gondol pontosabban?

– Minthogy a Szeretet-Isten mindenkit az üdvösségre rendelt és hívott meg, így azok is elnyerhetik az üdvösséget, akiknek nem hirdették az evangéliumot, akik nem találkoztak Krisztussal, de követik lelkiismeretük szavát az igaz és a jó keresésében (vö. Lumen gentium, 16). Dante véleménye eltér az Egyház tanításától az öngyilkosság és a limbus (a pokol tornáca) mivoltának megítélésében is. De ami a legfeltűnőbb és leginkább meghökkentő, az a Színjáték „szereposztása”: Dante a legtöbb esetben a „rendezői” önkény alapján dönt arról, hogy a pápák, császárok, filozófusok közül ki jut kárhozatra és ki üdvösségre. Az Isteni színjátéknak, Dante más műveinek és a kommentároknak figyelmesebb tanulmányozása után az a feltételes véleményem alakult ki, hogy Dante talán már kezdetben, a Pokol írásánál is meg akarta kérdőjelezni a kárhozat és a pokol mitikus elképzelését, és provokációként úgy „rendezett” a művében, hogy rávilágítson erre az ellentmondásra. Ha ugyanis Isten szeretet, és mindent a szeretet mozgat univerzumában, akkor elfogadhatatlan az örök kárhozatról és a pokolról szóló akkori hivatalos teológia. A Commediában leírt pokol alig különbözik Vergilius Aeneisének mitikus alvilágától. De hát már az Újszövetségben élünk! Isten Fia értünk testesült meg, szenvedett kereszthalált és támadt fel. Elhozta a végleges üdvösséget, és mindenkit üdvözít, aki hisz benne. Nincs eleve kárhozatra rendelés. Nekem úgy tűnik, hogy a költő a Paradicsomban ezt már világosan meglátta. Tehát

Gondviselésszerűnek tartom, hogy éppen Dante-kutatásom idején jelent meg Ferenc pápának Az örök fény ragyogása kezdetű körlevele, amelyet utólag beépítettem a készülő tanulmányomba. Mára így fogalmaztam meg – kérdőjellel – a „meglátásomat”:

aki az olasz költő kedvencét, Assisi Szent Ferencet választotta névadójának, és a Laudato si’ kezdetű enciklikájában az assisi szent spiritualitását állította a megújulás programjául az Egyház és a posztmodern világ elé?

Szerző: Bodnár Dániel 

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2021. június 6-i számában jelent meg.


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »