Van, akinek még a tévútja is csodálatra méltó

Van, akinek még a tévútja is csodálatra méltó

Jövőre a párizsi Pompidou központ rendez életműtárlatot Victor Vasarelynek, míg a Szépművészeti gyűjteményéből a madridi Thyssen–Bornemisza Múzeumban nyílik kiállítás a magyar alkotó műveiből. Ennek fényében is szerencsés időzítésnek tűnik, hogy hétfő este, egy év felújítási munkálatok után – az Emberi Erőforrások Minisztériuma mintegy 300 millió forintos támogatásával − újra megnyílt az óbudai Vasarely Múzeum: meglehet, valóban közeleg az optikai művészet, az op-art atyjának reneszánsza, mint ahogy azt a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Baán László említette megnyitóbeszédében. Az elemi formákkal és színekkel játszó művészt életének egy szakaszában a legnagyobb sztároknak kijáró imádattal vették körül, kiállításaira tömegek zarándokoltak el, egy-egy festményének motívumát nők ezrei viselték ruhadíszként. Aztán kiment a divatból, és hevesen támadni kezdték: Vasarely illuzionista, mondták – mintha a képzőművészet nem volna a reneszánsz óta káprázat csupán −, s azzal is vádolták, művei mögött nincs filozófiai mélység. Utóbbi állítás komolytalanságát cáfolja a múzeum Imre Györgyi kurátor által újragondolt kiállítása is – a mintegy százötven alkotást bemutató tárlat pedig bőven igazolja, hogy divatok jönnek-mennek, de egy rendkívüli alkotó sosem veszti el művészete érvényességét.

A pécsi születésű Vasarely – még Vásárhelyi Győzőként – az avantgárd kiemelkedő festőművésze, Bortnyik Sándor iskolájában, a Magyar Bauhausnak is hívott Műhelyben kezdte meg grafikai tanulmányait 1929-ben. Bortnyik közvetlenül Weimarból hozta haza a Bauhaus elveit, a romantikus festőművész szerepét a múltra hagyva azt hirdette, hogy az alkotó elsősorban a hasznosságot és a használhatóságot tartsa szem előtt. Bortnyik iskolájában ismerhette meg Vasarely a Nobel-díjas lett–német tudós, Wilhelm Ostwald 1921-es színtanulmányait. Az Ostwald-féle színatlasz az első tudományos igényű színrendszer, segítségével a képzőművész játszi könnyedséggel választhat ki egymással harmonizáló színeket. Vasarely élete során sosem hivatkozott Ostwald tanulmányaira, állította, tudása, hogy a négyféle fény miként erősíti fel a színeket és a formákat, saját megfigyelésén alapszik: Pécs és Párizs környéki házak dupla üvegű ablakainak tükröződésein látta meg e jelenséget. Bárhogy volt is, Vasarely mintha egy űrrepülővel száguldott volna végig a pályáján, olyan hatalmas művészi utat tett meg indulásától 1997-es haláláig.

Számos magyar képzőművész, fotográfus nem tudott ellenállni Párizs kulturális vonzásának, s nem volt kivétel Vásárhelyi Győző sem, ő 1930-ban emigrált, és reklámgrafikusként kereste a kenyerét a francia fővárosban. Magyar gyökereit azonban sosem szakította el: már 1933-ban az Ernst Múzeumban kiállítást rendeztek plakátterveiből, könyvborítóiból. (Grafikái ritkán láthatók kiállításon, már csak ezért is érdemes elzarándokolni az óbudai Zichy-kastélyba.) A nagy fordulatot egy találkozás hozta Denis René képkereskedővel, akivel közösen galériát nyitottak Párizsban 1944-ben, itt állították ki Vasarely korai, szürrealista munkáit. Vasarely e korszakát utóbb csak tévutaknak hívta, selyemsál terveit látva azonban csak egy kritikai megjegyzés tehető: e sálak túl szépek lennének ahhoz, hogy a nők lelkifurdalás nélkül hordani tudják, inkább képkeretben a helyük, így viszont mit sem érnek a Bauhaus-elvek.

http://mno.hu/

A Vasarely Múzeum kronologikusan mutatja be a művész különböző alkotói korszakait, amelyek viszont időben olykor egybecsúsztak. Geometrikus absztrakt kalandja az 1940-es évek elejétől a 60-as évek elejéig tartott, az ihletet hol középkori kőházak geometrikus szerkezetéből merítette, hol a tengerből, amelynek partján Vasarely azt figyelte meg, hogy a vízcseppek kristálylencseként miként világítják át a színeket és csiszolják le a formákat. Már 1946-ben részt vett a geometrikus absztrakt művészek nagy seregszemléjén, Az új valóságok első szalonján, optikai kísérletei pedig egybeestek a tudományos élet vizsgálataival. Ezek után jött a mindent elsöprő siker, a kinetikus művészet feltalálása: az optikailag vibráló hatású műtárgyak azt az illúziót keltik a nézőben, hogy ha lép egyet, a kép is vele mozog. Innen már csak egy verébugrás a Gestalt-elmélet alaktani, észlelési tanulmányozása, hogy a szemmel való játék miként befolyásolja a gondolkodásunkat.

A múzeumi megnyitón jelen volt a művész unokája, Pierre Vasarely, a Vasarely Alapítvány elnöke is, aki felelevenítette: nagyapja gyakran beszélt Magyarországgal kapcsolatos elköteleződéséről, a magyar nyelv iránti szeretetéről. (Műveinek egy része magyar címet is kapott.) – A jövő művészete vagy közös kincs lesz, vagy nem lesz – idézte Vasarely 1955-ös sárga kiáltványát, ami – ha optimistán szemléljük az elmúlt évtizedeket – jócskán megelőzte a korát.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2017.06.21.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »