Nem könnyű feladat értékelni a csütörtökön leköszönt Matovič-kormány egy évét, mert a koronavírus-válság nélkül is nagy vállalás lett volna átvészelni ezt az időszakot, és újra beindítani az ország gazdasági fejlődését.
Gazdaságpolitikai szempontból az ország szerencsétlensége, hogy az előző évtizedben a Fico-kormányok nem mertek hozzányúlni az ország gazdaságához, Matovičék pedig a járvánnyal takaródzva nem voltak képesek reális lépéseket tenni az ország versenyképessége javításáért.
Pedig a választók is érezték, hogy váltani kell. Nemcsak a korrupció volt terhes a gazdaságra nézve, bár ezt lehetett a legkönnyebben kommunikálni, de érezhető volt a stagnálás is.
A Fico-kormányok még mindig a Mikloš-féle reformokból éltek, nem nyúltak hozzá az adórendszerhez, a szekér így is futott, és fura alapelvek szerint osztogathatták az ösztönzőket. Ez ahhoz vezetett, hogy az állami beruházásokat túlárazták, a szomszédos országokhoz képest drága lett a munkaerő költsége és az adókörnyezet, s kezdtek elmaradozni a külföldi befektetők. Márpedig a fejlődés, ahogy a „tátrai tigris” fénykorában is, az idegen tőke beáramlásán alapult.
A fejlődés lelassult, és ebben nem vizsgálható az euró bevezetésének a szerepe, hiszen az a nemzeti büszkeséget sértő politikai tabu megsértése lenne. Ahogy azt a tényt se nagyon ragozza a közbeszéd, hogy miután 2006-ban Szlovákia gazdasági teljesítményben megelőzte Magyarországot, 2020-ban már vásárlói paritáson számolva Magyarország visszaelőzött.
A vásárlói paritás nem lényegtelen, mert hiába kapunk több eurót a munkánkért, ha cserében drágább lakhatást, energiát, élelmiszert és szolgáltatásokat kapunk.
A választók ezért (is) szavaztak bizalmat a Matovič vezette négyes koalíciónak, remélve azt a szakértelmet, ami a Dzurinda-kormány nimbuszát övezte (utólag), illetve azt az eredményt, amelyet az évezred első évtizede eredményezett. Hozzátenném, azért Miklošéknak könnyebb volt a dolguk, hiszen nagyon alacsony gazdasági teljesítményről indulva, megteremtve a nyugati tőkének a feltételeket, hozzáadva a viszonylag képzett és olcsó munkaerőt, pár éven keresztül jelentős eredményeket tudtak elérni. Ebben a helyzetben még működött a klasszikus mainstream közgazdaságtan.
Csakhogy elértünk ahhoz a ponthoz, amikor a további fejlődéshez már nem elég az olcsó munkaerő, főleg, ha az is fogyóban van.
Már nem elég az alacsony hozzáadott értéket biztosító összeszerelő üzemek beindítása. Ezt hívják közepes fejlettségi csapdának. Az áru előállításában foglalkozni kellene a kutatással, fejlesztéssel, marketinggel és értékesítéssel is, amiket nagyobb haszonkulccsal lehetne művelni. Ehhez viszont jobb adókörnyezetre, illetve magasabban képzett emberfőkre volna szükség. És ezek még csak a globális értékláncokban való részvételről szólnak.
Van azonban egy komoly kis- és középvállalkozói réteg (KKV), amelynek növelnie kellene a termelékenységét. Nem ártana, ha volna belföldi beruházni hajlandó tőke, és ha a KKV-k is kilépnének az exportpiacokra.
Ezt azonban már nem lehet a liberális mainstream szerint fejleszteni, itt protekcionista vagy patrióta eszközökhöz kell nyúlni. Lehet, ezért nem simogatnák meg Brüsszelben a fejünket, de egy ország fejlődése mégiscsak előbbre való. Mindehhez túl kellett volna lépnie az árnyékán az EU-hoz szervilisen igazodó szlovák geopolitikának, és előtérbe helyezni az ország érdekeit a gazdasági kapcsolatok építésében.
Nézetem szerint Igor Matovič kormányának ehhez az eszközhöz kellett volna nyúlnia, ám elnézve a kormány ideológiai sokszínűségét, már a kezdetekkor benne volt a sikertelenség.
Matovičról még elképzelhető lett volna egyfajta pragmatizmus, Kollárék is bármi jóban benne vannak, de Sulíkékat fogva tartja a gyakran szélsőségesen liberális eszmeiség, míg Remišováék Kiska kilépése óta a saját önmeghatározásukkal küzdenek, nem sok sikerrel.
Sokan a kormány gazdaságpolitikai sikertelenségét a kormány két nagy egója, Sulík és Matovič kakasviadalának a számlájára írják, de ez inkább vezethető vissza az említett ideológiai különbségre. Az idő megszépíti a múltat. Eleinte magam is az őszi boltbezárásokhoz kötöttem a viszonyok elmérgesedését, de visszatekintve, az SaS egyes képviselői már a kormányprogram elfogadásakor kinyilvánították a különvéleményüket.
Persze lehet mondani, hogy nagyok az elvárásaim a kormánnyal szemben, hiszen pont egy válság kellős közepébe csöppentek bele. Ez azonban egy különleges válság, és mára az az unortodox nézet is létjogosultságot nyert, amely szerint a válságkezeléshez nem feltétlenül a megszorításokon keresztül vezet az út. Lefordítva:
a kormánynak a kezdeti meglepetés után jelentős források álltak a rendelkezésére.
Egyrészt a költségvetési hiány elszaladása miatt már nem kellett számolnia szankciókkal sem a piacok, sem az EU részéről. A hitelpiacon vannak szabad és olcsó források. Az EU kitolta annak a nyolcmilliárd eurónak a merítését, amit Ficóék képtelenek voltak lehívni, nem is szólva az új európai gazdaságmentő csomagról.
Nézzük a konkrét lépéseket. Bár a szlovák gazdaságmentés tavasszal havi egymilliárd euró ráöntését ígérte a gazdaságra, ennek csak a töredéke valósult meg, főleg a kurzarbeit alkalmazásával.
A kialakított támogatási rendszer nagyon bürokratikus lett, és kiestek belőle azok, akiknek valamilyen köztartozása volt.
A hitelmoratóriumra 9 hónapot engedélyeztek, így a járvány második hullámában az már nem védi az adósokat. A bérleti díjak kompenzálása sem lett általános, ahogy az idegenforgalmi támogatás is lassú és akadozó. Sajnos a gazdaságmentő lépéseknél nem számoltak komoly beruházási támogatásokkal, azaz nem tudták a vállalatokat felkészíteni a válság utáni időszakra.
Adó- és járulékreformot ígértek, de ekörül is nagy a csend. Csökkentenék a munkaerő adó- és járulékterheit, amit az ingatlanadók emelésével fedeznének.
Ez azonban matematikailag kivitelezhetetlen. Eduard Heger OĽaNO-s pénzügyminiszter a jelek szerint többsávos adókulcsban gondolkodna, amiről nemigen beszélhet Richard Sulík gazdasági miniszter előtt. Bár ezen a téren is a nyilvánosság bevonását ígérték, ez is csak úgy fog elkészülni, mint a minisztériumi dolgozószobákban az EU gazdaságmentő csomagjának lehívásához szükséges reformprogram.
Richard Sulíktól vártuk a szakmaiságot, a menedzserszemléletet, de… Persze ráfoghatjuk a kormányon belüli viszonyokra, meg hogy a kincstár kulcsa nem az ő kezében van, mindenesetre csak néhány bürokráciacsökkentő meg kozmetikai intézkedésre futotta az erejéből. Az is figyelmeztető, hogy a külföldi tőke beáramlása a V4 országai közül nálunk csökkent a leginkább, 82%-kal.
A mérleg sajnos lehangolóra sikeredett, de az a legnagyobb baj, hogy az ország politikai elitjében nem látni olyan csoportosulást, amely pragmatikus, fejlődésközpontú, a versenyképességet szem előtt tartó gazdaságpolitikát tudna folytatni.
A lakosság többségében közmegegyezés van arról, hogy nem lenne szabad visszaengedni a kormányrúdhoz Ficóékat. Matovičék kétségtelen eredménye, hogy néhány odavalót a rács mögé zártak, de mellette édeskevés, amit fel tudnak mutatni.
A koalíció további fenntartásával, a Heger-kabinet megalakulásával továbbra is fennmaradnak az ideológiai nézeteltérések, ami a kormány mozgásképtelenségéhez, végezetül a gazdaság visszaeséséhez vezet. És jelenleg nem látni más alternatívát.
Megjelent a Magyar7 2021/13. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
