Van, ahol nem tartják gondnak, hogy a fiatalok is dönthetnek az ország sorsáról

Van, ahol nem tartják gondnak, hogy a fiatalok is dönthetnek az ország sorsáról

Az új-zélandi kormány törvényjavaslatot nyújt be arról, hogy 16 évre szállítsák le a választói korhatárt az országban, miután a legfelsőbb bíróság úgy határozott, alaptalanul diszkriminál a jelenlegi szabályozás, amely szerint csak 18 év felettiek szavazhatnak – jelentette be hétfőn Jacinda Ardern új-zélandi kormányfő.

Az MTI beszámolója szerint a miniszterelnök elmondta, hogy a parlament hat hónapon belül dönt a javaslatról. Még ha támogatást is kap a kezdeményezés, a következő parlamenti választáson még nem lépne automatikusan életbe az alacsonyabb választói korhatár, mert a választási bizottság határoz majd arról, ténylegesen mikortól vezetnék be a módosítást – tette hozzá.

A Make It 16 nevű csoport indította el a kezdeményezést, amelyet már 2020 óta tárgyaltak különféle bíróságok. A legfelsőbb bíróság határozata nem kötelezi a parlamentet törvénymódosításra, csak annyit ír elő, hogy a törvényhozóknak napirendre kell venni a kérdést.  

A választói korhatár csökkentéséhez a parlamenti képviselők 75 százalékának támogatása szükséges. A kormányzó Munkáspártnak magában nincs ekkora többsége a törvényhozásban, de a Zöldek és a Maori párt is támogatja a javaslatot. A Nemzeti Párt és az ACT párt viszont jelezte, nem lesznek partnerek a kezdeményezés megvalósításában.

Hírdetés

Ahogy arról beszámoltunk, a napokban jelentette be a Jobbik Ifjúsági Tagozat, kezdeményezik, hogy hazánkban is leszállítsák a választói korhatárt. 

Többek között azzal érveltek, hogy a magyar fiatalok legnagyobb része már 16 éves korában megtapasztalja, hogy milyen, amikor dolgozni kell a megélhetésért, akár állandó jelleggel, akár időszakosan, nyári munkát vállalva. A diákmunkások fontos elemei a magyar munkaerőpiacnak, sok cég csak általuk tudja megoldani a napi működését. 

„A fiatalok építik és előremozdítják a társadalmat, de beleszólási joguk nincs a társadalom jövőjének alakításában”

– figyelmeztettek. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »