Változások küszöbén! Módosulhatnak az államfőválasztással kapcsolatos határidők

Második olvasatba utalta a parlament az államfőválasztás határidejére vonatkozó alkotmánymódosítást. A jelenlevő 126 képviselőből 75 a módosítás mellett, 32 ellene szavazott, 19 tartózkodott.

A módosítás szerint az államfő hivatali idejének utolsó 30 napjában kell megtartani az új államfőválasztás első fordulóját, a jelenlegi határidő 60 nap. A cél az, hogy egyszerre lehessen megrendezni az elnökválasztás első fordulóját és az európai parlamenti (EP) választást.

Az EP-választás és az elnökválasztás első fordulójának összehangolása után nem kellene kétszer az urnákhoz járulniuk a szavazóknak, egyúttal pedig emelkedne az EP-választáson való részvétel, és ezzel erősebb felhatalmazást kapnának a megválasztott képviselők”

– áll a belügyminisztérium indoklásában.

Hírdetés

Az alkotmánymódosítás mellett a választójog gyakorlásának feltételeiről szóló törvényt is módosítani kell.

Más határidőket viszont meghosszabbítanak az elnökválasztással kapcsolatban, ennek oka, hogy a tervek szerint már postai úton is lehetne szavazni. Ha a hivatalban levő elnök megbízatási idejének letelte előtt üresedne meg az elnöki hivatal, a módosítás szerint az új választás első fordulójának kihirdetését követő 110 napban lehetne megrendezni a szavazást, ez jelenleg 60 nap. Ugyanígy meghosszabbodik a határidő arra az esetre, ha a második fordulóra nem lenne két jelölt. Ebben az esetben nem tartanák meg a második fordulót, a parlament elnöke új választást írna ki.

A postai úton történő szavazás és annak előkészítése meglehetősen bonyolult folyamat, emiatt is szükség van erre a módosításra”

– közölte a tárca.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »