Valter Attila ott lesz a Budapestről induló Girón

Valter Attila ott lesz a Budapestről induló Girón

Csapata jelentette be, hogy indulhat a Magyarországról rajtoló Giro d’Italia olasz országúti kerékpáros körverseny idei mezőnyében.

A magyar versenyző csapata, a francia Groupama-FDJ közösségi oldalán azt írta, hogy Valter Attila és Arnaud Démare is ott lesz a budapesti Grande Partenzán.

Valter tavaly három szakaszon át viselhette a legendás rózsaszín trikót, az összetett éllovasának járó megkülönböztető mezt.

A május 6-án startoló háromhetes viadallal kapcsolatban a magyar kerekes korábban azt mondta, a nyitószakaszt záró visegrádi emelkedő a kedvenc edzőhelyszíne, és minden nap úgy kel fel, hogy a nyitóetapot megnyerve újra felölthesse a Maglia Rosát.

Az idei Girón hét sík, hat hegyi szakasz, továbbá két időfutam lesz, a maradék hat résztáv pedig dombos, ami a hosszú szökéseknek kedvezhet.

Hírdetés

A három magyarországi etap útvonalát november elején jelentették be hivatalosan: a Budapest-Visegrád és a Kaposvár-Balatonfüred távok között rendezik a budapesti időfutamot. A viadal május 29-én, Veronában ér véget.

Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb 2018-ban, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.

A 2022-es Giro d’Italia magyarországi szakaszai

1. szakasz, május 6., péntek: Budapest-Visegrád, 195 km

2. szakasz, május 7., szombat: Budapest, 9,2 km, időfutam

3. szakasz, május 8., vasárnap: Kaposvár-Balatonfüred, 201 km


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »