Valter Attila a 12. a hulló falevelek klasszikusán

Valter Attila a 12. a hulló falevelek klasszikusán

A szlovén Tadej Pogacar nyerte a lombardiai körversenyt, az év utolsó egynapos országúti kerékpáros klasszikus viadalát, amelyen Valter Attila a 12. helyen ért célba.

A “hulló falevelek” klasszikusán, az öt legnagyobb egynapos viadal, a Monumentumok egyikén két magyar is ott volt a mezőnyben: Valter Attila (Groupama-FDJ) és Fetter Erik (EOLO-Kometa). Utóbbi révén immár a hatodik magyar bringás mutatkozott be Monumentumon, és tette ezt aktív kezdéssel: szökési kísérletekben mutatta magát, bár végül nem került be abba a 10 fős csoportba, amit elengedett a mezőny.

A verseny végére ketten, az olasz Fausto Masnada és az idei klasszikusok közül a Liege-Bastogne-Liege-en diadalmaskodó Tadej Pogacar maradtak elöl, őket egy nyolcas üldözte. Az elsőséget végül a Tour de France-győztes Pogacar szerezte meg.

A 239 kilométeres távú viadalon, amelyet az elmúlt évekhez képest fordított irányban rendeztek meg, Valter – a többi között az olasz kiválóság Vincenzo Nibalit maga mögé utasítva – két és fél perc lemaradással 12. lett, ezzel minden idők legjobb magyar eredményét érte el Monumentumon. Fetter nem fejezte be a közel 4500 méter szintkülönbséget magában foglaló versenyt.

Eredmény, lombardiai körverseny (Como-Bergamo, 239 km):

1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 6:01:39 óra

2. Fausto Masnada (olasz, Deceuninck – Quick-Step) azonos idővel

Hírdetés

3. Adam Yates (brit, Ineos Grenadiers) 51 másodperc hátrány

…12. Valter Attila (Groupama-FDJ) 2:25 perc hátrány

Fetter Erik (EOLO-Kometa) nem fejezte be a viadalt.

A 2021-es Monumentumok győztesei:

Milánó-Sanremo: Jasper Stuyven (belga, Trek-Segafredo)

flandriai körverseny: Kasper Asgreen (dán, Deceuninck – Quick-Step)

Liege-Bastogne-Liege: Tadej Pogacar (szlovén, UAE)

Párizs-Roubaix: Sonny Colbrelli (olasz, Bahrain-Victorious)

lombardiai körverseny: Pogacar


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »