„Valóban én vagyok”

És ezeket mondva megmutatta nekik a kezét és a lábát.  (Lukács 24, 36-40.)

Ünneplő Gyülekezet!

Az ünnepre, az igehirdetésre készülődve azon elmélkedtem, hogy vajon milyen lehet húsvéti hit nélkül ünnepelni?

Számba vehetjük azokat a „kellékeket”, jelenségeket, szokásokat és szimbólumokat, melyek színeikkel, jelentésükkel, hangulatukkal részévé váltak az ünnepkörnek. Melyek, úgy tűnhet, már kihagyhatatlan részei az általános, megszokott húsvéti ünneplésnek. Tiszteletre méltó a hagyomány, áldott lehet az ünneplésben a közösséggé formálódás megélése. Újrafelfedezése mindannak, ami ilyenkor a Feltámadottra utal, a győzelmét hirdeti.

Lukács evangéliumának 24. részében olvashatjuk a Jézus feltámadásáról szóló örömhírt.

Néhány asszonnyal kezdődik az elbeszélés. Sietnek kora hajnalban a sírhoz, hogy bebalzsamozzák Jézus testét. Mi van a szívükben? Hogyan van jelen ez a kis gyülekezet húsvét hajnalán? Tisztelettel, kegyelettel jönnek. Ott van bennük még elevenen eltávozott szerettük emléke. A hagyomány, a szokás betartva. A veszteség fájdalma mellett mondhatni, hogy tisztességes ez a búcsú, az emlékezés. A lényeg viszont hiányzik még. A húsvéti hit.

Ünneplésünk a feltámadott Krisztusban való hit nélkül tűnhet tiszteletteljesnek, mondható hagyományokhoz hűnek, értékelhető külsőségeiben tetszetősnek, de élő hit nélkül minden, a legkiválóbb minősítést is kiérdemlő ünneplés is csak EMLÉKÜNNEPÉLY. Ahol lehet akár szíveket megérintő hangulat, tisztes emlékezés, ékesen és szép renddel folyó ünnepi liturgia, de a lényeg marad el, az Ünnepelt marad ki belőle.

Hírdetés

Istennek legyen hála, mi ma nem csupán egy emlékünnepélyre gyülekezhettünk össze. Ma is az örök húsvéti evangélium szólalhat meg közöttünk és szólíthat meg bennünket:

A mai napon minden keresztyén közösségben elhangzik ez az örömhír. Mi lesz a sorsa? Teremt-e a szívekben új reménységet? Lesz-e a Lélek által bennünk, a Feltámadottba vetett élő hitté? Angyal jelenti ki, asszonyok mondják, vagy lelkipásztor hirdeti. Zavarba ejtő beszéd, üres fecsegés, vagy az életet újjáteremtő Ige?

Szíveinkben, a te szívedben dől el, hogy a világtörténelem legnagyobb, legcsodálatosabb örömhírét: „Krisztus feltámadott”, hogyan fogadod.

Mi segítette a tanítványokat a bizonyosságra? A Feltámadottal való találkozás. Megjelent közöttük. Bár a felismerésnek voltak akadályai, Jézus megmutatja sebhelyeit, segít a kétséget eloszlatni.

Tisztességes ünneplés? Felemelő megemlékezés? Hagyományokhoz hű ünnep? Szinte kézzelfogható a „jézusi szellemiség” a vallásos rituálékban? Emlékezzünk Rá csupán, vagy ünnepeljünk Vele?!

A terített asztal, a Vele és egymással megélhető ünnepi asztalközösség azt hirdeti, hogy mit vállalt és tett értünk.

Halljuk meg a szívünkben itt és most, ezen a húsvéti ünnepen Tőle, a jelenlévő, feltámadott és élő Urunktól: „Valóban én vagyok.”

Jézus Krisztus, légy a mi megváltó és üdvözítő Urunk! Ámen.

A szerző Garamlök református lelkipásztora. 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »