Vallomás a halálra éheztetett kisgyerek ügyében

Újabb tárgyalás volt kedden annak a másfél éves agárdi kisfiúnak az ügyében, aki amiatt halt meg, mert családja hónapokon keresztül alig adott neki enni és inni. A FEOL azt írta, az első- másod- és harmadrendű vádlottak – azaz az anya, az apa és a nagyapa – vallomást is tettek az ügyüket tárgyaló Székesfehérvári Törvényszéken.

Ebben pedig a felelősséget mindhárman az őket tanácsokkal ellátó ötöd- és hatodrendű vádlottra, azaz a bioenergetikusra – vagyis természetgyógyászra – és a gyermekorvosnőre hárítottak, mondván: ők pontosan betartották az orvosok utasításait.

A vád egyébként a család ellen 14 év alatti személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, a természetgyógyászt és az orvosnőt pedig foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolták, utóbbinál ezt szándékosra módosította az ügyésznő.

A gyermekorvosnő, akit korábban homeopátiás kezelései miatt választottak, visszautasította a vádakat, és kitartott amellett, hogy ártatlan; így tett a természetgyógyász is. A családtagok ugyanakkor hangsúlyozták: a bioenergetikusról úgy tudták, az valóban orvos, míg valójában csak egy tiszteletbeli doktori címet viselt, amit egy speciális szakmai társaságtól kapott.

A család kérte a következő tárgyalás elnapolását kegyeleti okokból, mert aznap van a kisfiú halálának évfordulója, de erre a bírói tanács és a védők időbeni leterheltsége miatt végül nem kerülhetett sor.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »