Vállaljuk hitünket és hovatartozásunkat!

Október idén nemcsak a reformáció hónapja, hanem az országos népszámlálásé is. A cenzus jó alkalom és fontos próbatétel a magukat kereszténynek/keresztyénnek tartó honfitársainknak, hogy megvallják hitüket, hovatartozásukat – írja felhívásában a Protestáns Újságírók Szövetsége.

A tízévente tartott teljes körű népesség-összeírás kiemelten fontos esemény, mert segítségével pontos képet kapunk hazánk népességének jellemzőiről, életkörülményeiről, így az országot, a közösségeinket – benne egyházainkat is – érintő felelős döntések hiteles adatokon alapulhatnak.

A népszámlálás jó alkalom és fontos próbatétel a magukat kereszténynek/keresztyénnek tartó honfitársainknak, hogy megvallják hitüket, hovatartozásukat. Bár a vallásra, felekezeti kötődésre vonatkozó kérdés megválaszolása önkéntes, hasonlóan például az anyanyelvhez, a nemzeti identitáshoz, egy Krisztus-hívő ember számára ez erkölcsi kötelesség. Miért? Erre a választ magától Jézustól kapjuk: „Azért, aki vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt.” (Máté 10,32)

Mai értékrelativista, önazonosságában elbizonytalanodott, zűrzavaros világunkban nagyon fontos, hogy Krisztus-követő emberként tudatosítsuk, kik vagyunk, hova tartozunk. Ezért a Protestáns Újságírók Szövetsége arra kér és buzdít mindenkit, aki – akár személyes hite, meggyőződése, akár családi hagyományai és neveltetése, vagy kulturális értékei, érdeklődése alapján – reformátusnak, evangélikusnak, baptistának, metodistának vagy más felekezetű protestánsnak tartja magát, hogy bátran vallja meg hitét, és töltse ki a népszámlálási kérdőív vallási hovatartozásra vonatkozó kérdését.